Panker József vasárnap reggel fedezte fel József Attila utcai házának falán a 60-70 centiméter nagyságú fekete horogkeresztet. Az MTI-nek azt mondta: nem ez volt az első eset, mert néhány nappal korábban szintén erre a helyre - több méterre a kerítésen belül - ugyancsak horogkeresztet mázolt valaki, de annak nyomait más festékkel megpróbálta eltüntetni. A háztulajdonos biztos abban, hogy a nála albérletben élő cigány férfi és annak párja miatt támadják, ugyanis a közvetlen szomszédjában lakó testvére néhány napja fenyegető levelet kapott. Ebben a náci szimbólum rajzán kívül az áll, hogy az albérlők miatt ne számítsanak semmi jóra.
A férfi mostanáig nem tett feljelentést. A rendőrök a testvére bejelentése nyomán, az MTI tudósítója után érkeztek a helyszínre, hogy fényképet készítsenek és jegyzőkönyvet vegyenek fel a történtekről. A szomszédos utcában élő bátyjuk házára ugyancsak vasárnapra virradóra festettek horogkeresztet, a kerítéstől néhány centiméterre beljebb lévő falra.
Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az esetek kapcsán rongálás miatt indítanak eljárást. Hozzáfűzte, hogy a házakra festett szimbólumok fordított szárú horogkeresztek, amelyek így nem minősülnek önkényuralmi jelképnek.
Roma albérlők miatt fenyegették meg egy család több tagját
Három épület tulajdonosát érte fenyegetés az elmúlt napokban Nagykanizsán, ahol vasárnapra virradó éjjel két házra nagyméretű horogkeresztet festettek ismeretlenek, hogy távozásra bírják az egyik épületben lakó cigány albérlőket - értesült az MTI vasárnap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.