"Délelőtt 11 óráig a választók 17,95 százaléka, összesen 22 836 ember járult az urnák elé" - mondta az irodavezető. Rendkívüli esemény a 155 szavazókör egyikében sem történt, problémák kizárólag abból adódtak, hogy többen otthon felejtették személyi okmányukat, lakcímkártyájukat, vagy lejárt dokumentummal akarták igazolni magukat - tette hozzá.
A helyi választási bizottság tizenhét beadványt tárgyalt a délelőtt folyamán, ebből háromnak helyt adott, hatnak csak részben, nyolcat pedig elutasított. A grémium által megalapozottnak talált kifogások egyike plakát átragasztására, a másik egy pólón viselt választási felhívásra, a harmadik egy olyan szórólapra vonatkozott, amelyen nem tüntették fel a kiadó legfontosabb adatait. A hat, csak részben elfogadott kifogást is szórólapok terjesztése miatt tették. Négy bejelentés kampánycsend-sértésre vonatkozott, de ez egyik esetben sem volt bizonyítható.
Közepes részvétel mellett zajlik a polgármester-választás Pécsett
Közepes részvétel mellett, nyugodt körülmények között zajlik az időközi polgármester-választás Pécsett - közölte Papp Judit, a helyi választási iroda vezetője vasárnap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.