Wolfgang Kollnegg, a grazi rendőrség munkatársa az eset részleteiről elmondta: Grazban elfogtak egy 30 és egy 36 éves soproni férfit, akik száz gramm heroint akartak értékesíteni. Kihallgatásukat követően kereste meg az osztrák rendőrség a magyar társszervet, azt kérve, hogy tartsanak házkutatást a két férfi soproni lakásában.
A kutatás során kábítószer-kereső kutyát is bevetettek, drogot mégsem találtak a soproni rendőrök. Az Ausztriában elfogott gyanúsítottak a rendőrségnek időközben elmondták, hogy az üzlet irányítója egy 30 éves soproni férfi, akinek Burgenlandban is van lakása. Az ügylet irányítóját lépre csalták a burgenlandi rendőrök azzal a megkereséssel, hogy kábítószert akarnak venni tőle. A találkozót Mattersburgban hozták össze, ahol a harmadik gyanúsítottat is elfogták. Meghallgatásakor bevallotta, hogy hova rejtette a nagy mennyiségű heroint.
Az osztrák-magyar rendőri együttműködés eredményeként a soproni rendőrök a közel félszáz kábítószeres csomagot kiásták az egyik sírra helyezett virágföldből, illetve egy másik sír beton fedlapja alól. Mindhárom gyanúsítottat Ausztriában vették őrizetbe az osztrák hatóságok. A vizsgálatot is az osztrák rendőrség folytatja.
Három kiló heroin a nagymama sírjában
Közel három kilogramm heroint rejtegetett egy 30 éves soproni férfi nagymamája sírjában és egy másik sírhelyen Sopronban; a bűnügyet az osztrák rendőrség tárta fel. A becslések szerint 50 millió forint értékű drog felkutatásában a magyar kollégák is közreműködtek - mondta Farkas Gábor alezredes, soproni kapitány.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.