"A HM anyagi okokkal, esetleges kötbér- és kártérítési igénnyel indokolja a Fővárosi Bírósághoz címzett beadványát. Ennek részletei számunkra sem világosak, őszintén szólva az elmúlt időszakban semmilyen olyan körülmény nem merült fel, amely a kérelmet megalapozná" - tette hozzá Vicze Csilla. A szóvivő leszögezte: ha a bíróság helyt adna a beadványnak, az ellen mindenképpen fellebbezést nyújtanak be, vagyis az építkezés automatikusan nem kezdődhet meg, s a kérdésben a végső szót a Fővárosi Ítélőtábla mondaná ki. Vicze Csilla úgy vélte: bár politikusok, köztük Szili Katalin házelnök az elmúlt időszakban határozottan állították, nem lesz radar a Tubesen, a szavak és a tettek között ellentmondás van. A kivitelezés megakadályozásáért csupán annyit kellene tenni, hogy módosítsák az érvényben lévő kormányhatározatot.
A szóvivő utalt rá: több tucat pécsi polgár és a városi önkormányzat 2007 júliusában felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Tubesre tervezett NATO-lokátorra vonatkozó, másodfokú építési engedély ellen a Fővárosi Bírósághoz. A kereseteket beadó magánszemélyek és szervezetek azt kérték a bíróságtól, függessze fel a határozat végrehajtását, az engedélyt helyezze hatályon kívül és a HM-et kötelezze új eljárás lefolytatására az ügyben.
A pereskedők indokai szerint a honvédelmi miniszter által kiadott másodfokú építési engedély megalapozatlan, több szempontból törvénysértő. Ellentétes például a Pécs építési szabályzatában foglaltakkal. Úgy vélték: az építkezés hat és félezer köbméter szikla robbantásával, 15 ezer tonna építőanyag beépítésével, 33 ezer tonna építőanyag mozgatásával járna, amely súlyosan károsítaná a környezetet.
A Fővárosi Bíróság nem, a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla azonban 2008. februárban jogerősen felfüggesztette az építési engedély végrehajtását. A táblabíróság úgy ítélte meg, ha idővel helyt adnának az építési engedély felfüggesztésére és az új eljárás lefolytatására irányuló beadványoknak, az addig elvégzett kivitelezési munkák olyan károkat okoznának a környezetben és a vízbázisban, melyeknél kétséges az eredeti állapot visszaállítása.
Az indoklásban szerepelt az is: Magyarország kötelezettséget vállalt a radarállomás felépítésére, de ezt nem kötötték helyhez és időhöz, vagyis nem szabták meg azt, hogy a létesítményt hol és mikor kell megépíteni. A döntés azt jelentette, hogy mindaddig nem kezdődhet meg beruházás, amíg határozat nem születik az építési engedély hatályon kívül helyezésére és az ügyben új eljárás lefolytatására vonatkozó lapbeadványokban. Ez a per még folyamatban van, abba tavaly nyáron a felperes civilek oldalán a jövő nemzedékek biztosa is belépett.
A civilek szerint a HM újra megpróbálja a tubesi radarépítést
A Honvédelmi Minisztérium (HM) újra megkísérli a katonai radar felépítését a Tubesen, a napokban ugyanis bírósághoz fordult az építési engedély végrehajtásának felfüggesztéséről szóló határozat megszüntetéséért - mondta Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) szóvivője a baranyai megyeszékhelyen szerdán, sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.