Az egy hónappal azelőtti „drámai jelenet” – a már láthatóan zavart, múltjával viaskodó Kádár egyórás őrült beszéde utáni visszhangokra és négy orvosprofesszor szakvéleményére hivatkozott Grósz, amikor a politikai bizottság (pb) nevében kezdeményezte korábbi patrónusának a formális pártelnöki tisztség és a kb-tagság alóli felmentését. Előterjesztéséből az is egyértelmű volt, hogy a belső hatalmi harcokban meggyengült (ám közben elnöki ambíciókat dédelgető) új főtitkár szerette volna elérni, hogy a nyilvánosság előtt ne a vezetés indítványozza a leváltást, hanem a párttagság.
A főtitkár motivációi talán jobban érthetőek azoknak a trükköknek az ismeretében, amelyeket pártelnöki hatalomra áhítozva vetett be. Egy eddig ismeretlen momentumot az egykori kb-tag – a pártfőiskola utolsó rektora –, Romány Pál osztott meg a HVG-vel.
A cikket teljes egészében megtalálja a legfrissebb HVG-ben.
A pártelnök Kádár felmentése, s Grósz motivációi
„Ez nem egy nekrológ!” „A felépülésről szóló részt hagyjuk el… nagyon farizeusnak hat.” „A bírálatról szóló rész rövidebb legyen, kicsit általánosabb.” Ilyesfajta észrevételekkel kommentálták a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi bizottságának (kb) tagjai 1989. május 8-án azt a levelet, melyet Grósz Károly főtitkár írt és olvasott fel. A párt elnökének, az „egészségi okból távol lévő” Kádár Jánosnak címzett elbocsátó üzenet megtárgyalására mintegy mellékesen, este fél kilenckor került sor.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.