A három- vagy többgyermekes családokban ennél is rosszabb a helyzet, ott 30 százalékos a mutató - tette hozzá az egyetemi docens a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán tartott rendezvényen.
Ha a segélyezetteket veszik alapul, akkor mintegy 100 ezer gyermekről van szó. Kitért az úgynevezett mélyszegénységre is, amelynek arányát 5-7 százalékosra becsülik. Mint mondta, jelenleg hat-hétszázezer ember tengődik igen nehéz körülmények között, s közöttük "szép számmal vannak gyermekek".
A gyermekszegénység visszaszorítására nemzeti stratégiai program készült, amely 25 évre szólóan határozta meg a feladatokat, s 2007-ben cselekvési tervet is kidolgoztak, amelynek végrehajtása európai uniós forrásból kezdődött meg. Az elindított program célja, hogy egy generáció alatt jelentősen, a jelenlegi töredékére csökkentse a gyermekek és családjuk szegénységének arányát, a gyerekek 5 éves koráig változtasson élethelyzetükön. Emellett felszámolja a gyermeki kirekesztés és mélyszegénység szélsőséges formáit, átalakítsa azokat a mechanizmusokat, intézményeket, amelyek ma még újratermelik a szegénységet.
Darvas Ágnes úgy vélte: különösen fontos a program megvalósítása a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben, ahol már a bölcsődei és az óvodai ellátással is gondok vannak. Ezekben a körzetekben - hangsúlyozta - komplex gyermekprogramok indítására van szükség, a helyi szükségleteknek megfelelően kell a kitörési pontokat megtalálniuk a szakembereknek.
A gyermekek 20 százaléka szegénységben él nálunk
A becslések szerint a gyermekek mintegy 20 százaléka szegénységben él Magyarországon - mondta Darvas Ágnes, a téma szakértője a Legyen jobb a gyermekeknek! című konferencián szerdán Nyíregyházán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.