Minderről az egyik daganatos beteg hozzátartozója számolt be a szolnok megyei online-nak. Mint kiderült, a beteg férfinak reggel kilenc órára kellett volna beérnie az egyik budapesti kórházba, de az őt szállító busz csak késve, fél kilencre érkezett meg Szolnokra. A busz ezután még több beteget és a fuvarozó cég portását is felvette, így fordulhatott elő, hogy délután fél kettőre érkeztek meg a Korányi Kórházba, túl későn ahhoz, hogy megkaphassák a szükséges kezeléseket.
Ezt követően este fél hétig várt az idős szolnoki férfi a feleségével a kórház udvarában, mire visszatértek a betegszállítók. Viszont még ekkor sem indulhattak azonnal haza, mert meg kellett keresniük a vasat vásároló férfit.
- Két órát kutattunk a portás után. Megkérdeztem a sofőrtől, mi lenne ha nélküle mennénk haza. Azt válaszolta, azt nem teheti, mert kirúgják. Kérdésemre, hogy mi történik ha rosszul lesz a férjem, azt mondta, majd hív mentőt - meséli indulatosan a nyugdíjas nő. Állítása szerint két órát vártak, mire előkerült a fémbeszerző körútján lévő férfi, aki bepakolta a betegszállító autóba az emberek mellé a megvásárolt vasrudakat.
A beteg férfi feleségét azóta megkereste a szállító cég vezetője azzal, hogy személyesen szeretné tisztázni a történteket. A találkozót azonban azóta sem sikerült összehozni, a cégvezető az esettel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy tud a történtekről, de szerinte nem rajtuk múlott, hogy nem értek fel a betegek időben a kezelésekre.
Vasrudakat pakoltak a betegek közé egy betegszállítóban
A betegek két órát vártak a cég egyik alkalmazottjára, hogy hazaindulhassanak a kórházból, a férfi végül előkerült és a Budapesten vásárolt kétméteres vasrudakat bepakolta a betegszállító autóba.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.