A X. kerületi kapitányságra hajnali fél négykor érkezett bejelentés arról, hogy a Martinovics téri sörözőnél fiatalok randalíroznak - közölte Sagyibó Melinda.
A helyszínre érkező járőröket meglátva két fiatalember futásnak eredt, ám a rendőröknek mindkettőjüket sikerült utolérnie. Egyikük, egy 22 éves férfi azonban dulakodni kezdett a rendőrrel, begipszelt kezével ütlegelte, s eközben mindketten könnyebben megsérültek.
A 22 és 23 éves fiatalember elfogása után kiderült, hogy a sörözőhöz közeli MSZP-pártiroda ablakait betörték, ezért rongálás bűntette miatt mindkettőjüket előállították. A rendőrség a 22 éves fiatalemberrel szemben, aki jelenleg könnyebb sérülései miatt még kórházban van, az ügyészségen kezdeményezett eljárást hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
Az első információk szerint mindkét fiatal erősen ittas volt, és egyelőre nincs arra utaló adat, hogy tettüknek politikai indítéka lett volna.
Betörték a kőbányai MSZP-iroda ablakát
Randalírozó fiatalok betörték a kőbányai MSZP-pártiroda ablakát szombat hajnalban, ám a rongálásnak az első információk szerint nem volt politikai indítéka - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.