"Ez kell, mert nyugalomban és biztonságban akarunk élni, mert tudjuk a történelemből, ha a zsidókkal és a cigányokkal kezdik, akkor a baloldaliakkal, a kisemberekkel folytatják" - fogalmazott a pártelnök a fórumon, amelyen Szekeres Imrével, az MSZP elnökhelyettesével és Kiss Péter alelnökkel közösen vett részt.
Lendvai Ildikó szerint azért van szükség a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló alkotmánymódosításra, hogy senkit ne lehessen politikai meggyőződése, származása, hitvallása szerint megkülönböztetni. E javaslat a kisembereket védi, hogy politikai meggyőződése, származása, hitvallása miatt senkit ne küldhessenek el állásából, ne írhassák fel a nevét, mert nem adta oda kopogtató céduláját.
Mint ismeretes, az alkotmány ma is tartalmazza az emberi jogok védelmének garaciáit és a diszkrimináció tilalmát
A holokauszttagadás büntetése: az MSZP alkotmányt módosítana
Az MSZP alkotmánymódosítást kezdeményez, ami lehetővé teszi a holokauszttagadás, a gyűlöletbeszéd, a gyilkos indulatokra való szóbeli felbújtás tiltását és büntethetőségét - jelentette be Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP majálisán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.