Amit lehet ebben az ügyben, azt megtettünk, és úgy tűnik, hogy lesz frakció - fogalmazott a korábbi frakcióvezető, utalva arra, hogy tíz ember kell a képviselőcsoport újraalakításához.
Az MDF parlamenti frakciója március 16-án szűnt meg, miután Csáky András hivatalosan is kilépett, azóta a kilenc MDF-es képviselő függetlenként végzi munkáját a parlamentben.
Herényi Károly a televíziós műsorban az újraalakulás részleteit firtató kérdésre azt mondta, aki MDF-tag, az nem tehet mást, mint hogy az alakuló frakcióba belép.
Egy másik kérdésre, hogy mikorra várható az újraalakulás, elmondta: a közeljövőben, akár egy héten belül. Gyenesei Istvánt még nem keresték meg hivatalosan azzal, hogy lépjen be a képviselőcsoportba, de "szót ejtettünk már erről", és hivatalos megkeresés is lesz - mondta Herényi.
Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere, független országgyűlési képviselő kedden azt mondta az MTI-nek, hogy az MDF hivatalosan még nem kereste meg, a csatlakozásra való felkérés szándékáról azonban már értesült. Mint mondta, elzárkózni nincs oka a tárgyalástól, már csak azért sem, mert a somogyi választókerületében a legutóbbi országgyűlési választáson az MDF támogatta őt.
Hasonlóan nyilatkozott a szintén független Császár Antal is hétfőn. Azt mondta, hogy hivatalosan nem kereste meg az MDF azzal, hogy szüksége lenne rá a márciusban megszűnt frakciónak. A Fideszből tavaly októberében kilépett képviselőnek hétfőn járt le az a hat hónapos moratóriuma, amit a függetlenek között kellett töltenie.
Herényi Károly még március közepén egy televízióműsorban arról beszélt, hogy Császár Antalban van hajlandóság az együttműködésre az MDF-fel, így április végén újjáalakulhat a frakció az Országgyűlésben.
Herényi: „Úgy tűnik, hogy lesz frakció”
Akár egy héten belül újjáalakulhat az MDF parlamenti frakciója - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese csütörtökön a Napkelte című műsorban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.