A kutatók a parlamenti választások óta eltelt három év legnagyobb Fidesz-MSZP-különbségét állapították meg: az összes választókorú körében az MSZP támogatottsága 13 százalék, míg a legnagyobb ellenzéki párté 36 százalék. A többi párt a mérés szerint nem jutna be a parlamentbe, ha most vasárnap lennének a választások.
A részvételüket biztosra ígérő választók közül 21 százalék adná voksát a szocialistákra, 65 százalék pedig a Fideszre. A lapban ismertetett, április 18-26. között 1500 fős mintán készült közvélemény-kutatás eredménye szerint a szocialisták a 65 év feletti korosztályban vezetnek csak, itt 27 százalék a támogatottságuk, míg a fiatalok körében mindössze 6 százalék.
A fővárosban a mérés szerint a Fidesz 36 százalékot, az MSZP 21 százalékot érne el, a vidéki településeken pedig ennél is nagyobb a különbség a Fidesz javára.
Az EP-választások továbbra sem hozzák izgalomba a választópolgárokat, 35 százaléknyian mondták csak azt, hogy ott lesznek június 7-én az urnáknál, igaz, még további 25 százalék gondolkodik a részvételen - írja a Népszabadság. A két nagy párt között az EP-választásokkal kapcsolatban mért erőviszonyok hasonlatosak azokhoz az erőviszonyokhoz, amelyeket egy elméleti, "most vasárnapi" parlamenti választásokhoz kapcsolódóan mértek - teszik hozzá.
Az MSZP megsínylette a kormányváltást
Az MSZP megsínylette a kormányváltást címmel ismerteti a Népszabadság csütörtöki száma a Szonda Ipsos legutóbbi felmérését, amely szerint tovább nőtt a különbség az MSZP és a Fidesz támogatottsága között.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.