A szocialisták május 1-jén nyitják a kampányt a hagyományos városligeti majálissal, amelyen Bajnai Gordon is beszédet is mond. A miniszterelnök döntését azzal indokolta, hogy tiszteli az őt támogató pártokat, az MSZP-t és az SZDSZ-t, amelyek vállalják a válságkezelő program végrehajtásának felelősségét még akkor is, ha ez népszerűségvesztéshez vezethet, így ő is megadja nekik azt a támogatást, amire módja van.
Bajnai Gordon elmondta azt is, hogy hagyományosan az MSZP rendezvényének szomszédságában tartanak majálist a szakszervezetek, ahová - mint mondta - a kormányfőnek oda kell mennie, és beszélnie kell a kormány által tervezett fontos intézkedésekről. "Tárgyalni kell, megbeszélni és megértetni, hogy ezekre miért van szükség, és hogyan lehet ezeket úgy véghezvinni, hogy nekik a legkevésbé fájjon" - tette hozzá a miniszterelnök. Az "Újult erővel" mottóval rendezett MSZP-kampánynyitón ott lesz Göncz Kinga volt külügyminiszter, EP-listavezető is.
A Fidesz és a KDNP kampánynyitóját egy nappal később, május 2-án, szombaton ugyancsak a Városligetben tartják majd. A Kós Károly sétányon tartandó nagygyűlésen beszédet mond Orbán Viktor pártelnök és Schmitt Pál EP-listavezető is. Gyürk András kampányfőnök korábban azt mondta, remélik, hogy a helyszín szerencsét hoz, hiszen öt évvel ezelőtt ugyanitt volt a kampánynyitó, és akkor a mandátumok felét sikerült megszerezni. Mint mondta, ezt ma is sikernek értékelnék, így céljuk, hogy a 22 képviselői hely felét elvigyék. A Fidesz a "Magyarország többre képes" és az "Új irány" kampányszlogent hirdette meg.
Az SZDSZ május 1-jén a fővárosi Városháza parkban tartja kampánynyitó rendezvényét. Itt Egy a magyar fesztivál címmel zenés rendezvényt is tartanak, amelyen magyar, roma és klezmer zenét hallgathatnak az érdeklődök, az est végén pedig a szerb Boban Markovic lép fel.
A Jobbik május 1-től háromnapos majálist tart az óbudai Hajógyári-szigeten, ahol az érdeklődők találkozhatnak Morvai Krisztinával, a párt listavezetőjével, valamint családi programokon, koncerteken vehetnek részt.
Az MDF a hosszú hétvégén nem tart kampányrendezvényt vagy majálist, a párt még március 28-án, egy dunai rendezvényhajón tartott kampánynyitót.
Pártmajálisok és kampánynyitók a hosszú hétvégén
Az MSZP és a Fidesz egy nap különbséggel a Városligetben, az SZDSZ a Városháza parkban, a Jobbik a Hajógyári szigeten tartja európai parlamenti választási kampánynyitóját a hosszú hétvégén; a szocialisták majálisán felszólal Bajnai Gordon miniszterelnök, a Fidesz nagygyűlésén pedig Orbán Viktor pártelnök mond beszédet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.