A Fidesz és a KDNP az óriásplakátok mellett az internet adta lehetőségeket is kihasználja majd, valamint lesznek rádiós és televíziós hirdetések is, elsősorban a közmédiában, valamint a vidéki televíziókban és rádiókban - mondta Nyitrai Zsolt. A politikus közölte: a kampányban a választópolgárokkal való személyes találkozásra helyezik a hangsúlyt, így májustól a Fidesz és a KDNP vezető politikusai országjárásra indulnak, hogy klasszikus lakossági fórumokon találkozzanak az emberekkel.
Elmondta, hogy a Fidesz kampánynyitóját május 2-án a Városligetben, a Kós Károly sétányon tartják, ahol beszédet mond Orbán Viktor pártelnök és Schmitt Pál EP-listavezető is. Az MTI kérdésére azt mondta: kampányzáróban nem gondolkodnak, jelenleg nem terveznek ilyen eseményt, bár nem kizárt, hogy ez még változik. Nyitrai Zsolt a Fidesz komoly sikerének nevezte, hogy eddig több mint egymillió ajánlószelvényt gyűjtöttek össze az önkéntesek és aktivisták segítségével. Jelezte, hogy a hátralévő időben is folytatják a cédulák gyűjtését.
A Fidesz operatív igazgatója a kampányra való felkészülésről elmondta, hogy korábban a Fidesz vezető politikusai, köztük Orbán Viktor is tartott találkozókat az önkéntesek számára országszerte. Nyitrai Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Fidesz az olcsó és rövid kampány érdekében korábban azt javasolta a többi pártnak, hogy vezessenek be kampányszámlát, és pártonként 100 millió forintban határozzák meg az EP-választási kampányban elkölthető pénzt. Emellett javasolták, hogy a jelenlegi 72 nap helyett 30 napos legyen a kampányidőszak, és ezalatt a kereskedelmi médiumokban ne lehessen politikai hirdetést közzétenni. A Fidesz gátat szabott volna a közpénzből folytatott kormányzati kampánynak, vagyis a kampány alatt a kormány, a minisztériumok, az állami szervezetek és az önkormányzatok nem adhatnának fel saját eredményeiket felmutató hirdetést, kiadványt.
A fideszes politikus elmondta, hogy tartja magát saját javaslatához, így a kampánykiadások tekintetében 100 millió forinton belül maradnak majd. Beszámolt arról is, hogy a Fidesz európai választási programját május 13-án, Wilfred Martensnek, az Európai Néppárt elnökének jelenlétében mutatják be Budapesten. Szintén a Fidesz kampányához tartozik, hogy a múlt héten elindult a "három csapás törvényt" támogató aláírásgyűjtés, szerte az országban nyilvános köztereken gyűjtik az aláírásokat a büntetőtörvénykönyv szigorításáról szóló fideszes javaslathoz.
A Fidesz májusban kezdi médiakampányát
Májustól jelennek meg a Fidesz és a KDNP európai parlamenti választási óriásplakátjai és hirdetései, a pártszövetség vezető politikusai pedig országjárásra indulnak - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz politikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.