"Kaptak tájékoztatást, lehetett érezni és tudni, hogy mi várható, és nem történtek meg azok a védelmi mechanizmusok, nem indították el azokat a folyamatokat, amelyek ellenlépésként ezt a tulajdonosi váltást megakadályozhatták volna" - fogalmazott Simicskó István a kormányzatnak arra a korábbi állítására, hogy őket is meglepetésként érte az üzlet híre.
Arra a kérdésre, hogy ezt Ficsor Ádám elismerte-e, a bizottság kereszténydemokrata elnöke azt mondta: a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter részben elismerte, hogy voltak információik a várható eseményekről.
Simicskó István megjegyezte azt is: a testületet az Információs Hivatal úgy tájékoztatta, hogy ők "hitelt érdemlően" jelezték, ilyen típusú tranzakció be fog következni. Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket kellett volna a kormányzatnak tenni, Simicskó István azt mondta: van nemzetközi gyakorlata annak, hogy a tulajdonosi szerkezet ilyen változását részben megakadályozza vagy legalább megnehezítse egy kormány. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor konkrétumokat nem mondott a politikus.
A Szurgutnyeftegaz tulajdonosi szerkezetével kapcsolatban azt mondta: e témában is tájékozódtak. Ennek részleteiről azonban Simicskó István nem kívánt részleteket közölni. Arra a kérdésére, hogy a bizottság előtt ismertté vált-e a tulajdonosi szerkezet, azt mondta: kaptak e téren "bizonyos támpontokat", ám azt, hogy teljes mértékben ismertté váltak volna a bizottság előtt a tulajdonosok, nem lehet kimondani. Közölte: az elhangzottakat 80 évre titkosították, így további részleteket nem tud mondani.
Simicskó István szerint a Mol-ügyben az az alapvető probléma, hogy nem kellett volna a társaság állami kézben lévő részvényeit értékesíteni. A politikus szerint fontos, hogy ennek az egész ügynek a tanulságát a kormányzat levonja. Ilyen tanulságként említette, hogy nemzetstratégiai célokat meg kell fogalmazni, s ezekhez eszközöket kell rendelni.
Ficsor Ádám - a bizottsági ülésről korábban távozva - újságíróknak azt mondta: abban egyetértés volt a bizottsági ülésen, hogy cél a nemzeti olajvállalat stratégiai függetlenségének a megőrzése. Az ezzel kapcsolatos részletekről viszont már volt vita, olyan vita, amely segítheti a kormányzat jövőbeni munkáját - tette hozzá a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter.
Az osztrák OMV március végén jelentette be, hogy eladta a Molban lévő teljes, 21,2 százalékos részesedését az orosz Surgutneftegas-nak, az ügylet értéke - az OMV közleménye szerint - 1,4 milliárd euró volt.
A Surgutneftegaz Oroszország egyik legnagyobb kőolaj- és földgázipari konszernje, amelyben számos, nagy kőolaj- és földgáztartalékokkal rendelkező korábbi állami vállalat tömörült 1993-ban. Székhelye a Hanti-Manszi Autonóm Körzetben lévő Szurgut.
Oroszországi elemzők szerint a cég a Kreml tanácsára vagy nyomására vett Mol-részvényeket. A hírek szerint a Kremllel igen jó kapcsolatban álló konszern élén a kezdetektől fogva Vlagyimir Leonyidovics Bogdanov vezérigazgató áll, aki 1983-tól töltött be vezető tisztségeket a szurguti olajmezőkön.
A kormányzat tudott a Mol-részvények eladásáról
A kormányzat korábbi állításával ellentétben a nemzetbiztonsági bizottság ülésén kiderült, a szolgálatok a tranzakció előtt néhány nappal tájékoztatták a kormányt arról, hogy várhatóan gazdát cserél az OMV tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol részvénycsomag - közölte a testület elnöke a bizottsági ülést követően kedden újságírókkal.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.