A rendőrség a zsebtolvajlás és gépkocsi-feltörések megelőzése érdekében rövid videospotokkal hívja fel a megelőzés fontosságára az utazóközönség figyelmét. A kezdeményezés öt témakörben szolgáltat információt a polgároknak - közölte a szóvivő.
Részletekről szólva a zsebtolvajlást, a gépjármű-feltöréseket, a családon belüli erőszakot, az uzsora-bűncselekményeket és az úgynevezett szocpol csalásokat említette meg, a nagyképernyős kivetítőn a videóbejátszások ezekről szólnak.
A "high-tech" bűnmegelőzési reklám utcára kerülésében a borsodi rendőrök segítségére volt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázati támogatása és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány is - jegyezte meg a szóvivő.
Tolvajokra figyelmeztető videoszpotok a miskolci pályaudvaron
Miskolc talán legfrekventáltabb részén, a Búza téri piac melletti autóbusz-pályaudvaron az év végéig minden nap bűnmegelőzési videoszpotokkal találkozhattak a járókelők - tájékoztatta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.