Burány Sándor tájékoztatása szerint Hunvald György az ügyvédjén keresztül juttatta el hozzá a lemondási nyilatkozatot, amely péntektől hatályos. Az iratot már továbbította a Fővárosi Közgyűlés főjegyzőjének - tette hozzá.
Burány Sándor közlése szerint napokon belül összeül az MSZP budapesti párttanácsa, amely dönt arról, hogy ki kerüljön Hunvald György helyére a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójába.
Az erzsébetvárosi polgármester február 12. óta van előzetes letartóztatásban csalás és hivatali visszaélés gyanújával. A fővárosi MSZP az elmúlt hetekben kétszer is levélben érdeklődött a legfőbb ügyésznél, hogy az általuk Hunvald Györgyhöz eljuttatott lemondó nyilatkozatnak mi lett a sorsa.
Az ügyészségi szóvivő akkor úgy nyilatkozott: a Központi Nyomozó Főügyészség, amikor megkapta a fővárosi MSZP kérését, továbbította a levelet Hunvald Györgynek, és egyszersmind azt is engedélyezte, hogy az előzetes letartóztatásban levő gyanúsított válaszolhasson a megkeresésre, ha ez a szándékában áll.
Az MTI korábban hírt adott arról, hogy információi szerint a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén elhangzott, ha meglesz Hunvald György lemondása, mintegy két hétre van szükség ahhoz, hogy pótolják őt.
Megalapozott a gyanúja annak, hogy Hunvald György "kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettét, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségét követte el" - írta Keresztes Imre főügyész. A Központi Nyomozó Főügyészség e héten Erzsébetváros Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának volt elnökét, Kardos Pétert, valamint Kardos barátját, továbbá Hunvald Györgyöt folytatólagosan gyanúsítottként hallgatta ki - tette hozzá.
A közleményből az is kiderül, hogy Hunvald György a bűncselekmények közül a hűtlen kezelés és az okirat-hamisítás lényegét elismerte, ugyanakkor tagadta a hivatali vesztegetés elkövetését. Kardos Péter részben, ténybeli beismerő vallomást tett, míg Kardos barátja megtagadta a vallomástételt.
Lemondott mandátumáról Hunvald György
Lemondott képviselői mandátumáról Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester - közölte Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. Hunvald előzetes letartóztatása miatt megszűnt az MSZP-SZDSZ egyfős önkormányzati többsége, így a fővárosi büdzsét csak az ellenzék támogatásával lehetett volna elfogadni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.