A férfi bejelentést tett a rendőrségen, ami után a rendőrjárőrök a helyszín közelében rövidesen elfogtak hat személyt. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói az adatgyűjtés során megállapították, hogy egy korábbi nézeteltérés miatt aznap már több alkalommal bántalmazással fenyegették az elkövetők a sértettet, aki az esti órákban a helyi italbolt előtt tartózkodott, amikor odaérkezett a korábbi nézeteltérés miatt vele haragos viszonyban lévő 49 éves bátonyterenyei férfi ismerőse és annak 27 éves fia, valamint további három férfi és egy nőismerőse.
Hangos szóváltásba keveredtek, aminek során a 27 éves bátonyterenyei férfi egy alkalommal a kezével, majd a 49 éves édesapja az úgynevezett viperával egy alkalommal fejen ütötte az áldozatot, aki ettől a földre esett. A többi jelenlévő három férfi a kezükben lévő eszközökkel ütlegelte, a nő pedig kővel dobálta őt. A 43 éves férfi a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 49 éves férfi és 27 éves fia, valamint négy fő – egy 23 éves és egy 27 éves bátonyterenyei férfi és 29 éves salgótarjáni, valamint 47 éves bátonyterenyei nő társuk – ellen, akiket még aznap gyanúsítottként hallgattak ki.
Az egyik elkövetőnél megtalálták azt a kutyák kikötésére használatos fémláncot, amellyel az adatok alapján a sértettet szintén ütlegelték, valamint egy darab fa seprűnyelet, melyet szintén a bántalmazáskor használtak.
Hatan támadtak viperával, lánccal egy férfira
Könnyű sérülést szenvedett az a bátonyterenyei férfi, akire haragosai lánccal, kővel és viperával támadtak szerdán a helyi italbolt előtt - közölte a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.