A kormányfő úgy fogalmazott: vannak olyan intézkedések, amelyek neki érzelmileg fájdalmasak, mert a nem tehetős emberek, csoportok számára jelentenek megszorítást. A másik esetre példaként a lakástámogatás megszüntetését említette, amely szavai szerint szakmailag esik rosszul neki, mert az új lakások építése a gazdaságot élénkítené.
Bajnai hangsúlyozta: ha lenne egy kicsit több mozgásterük, és nem kellene ennyit megtakarítani, akkor azokat az intézkedéseket biztosan nem lépnék meg, amelyek egyébként elősegíthetnék a gazdaság növekedését.
Csak úgy tér vissza Magyarország iránt a külföld bizalma, és csak akkor lesz stabil újra a forint árfolyama, ha meg tudják mutatni, hogy képesek betartani a 3 százalékos költségvetési hiányt. Ehhez olyan fájdalmas intézkedéseket is meg kell tenni, amelyek rövid távon lehet, hogy lefelé viszik a gazdaságot, de megteremtik a stabil, növekvő Magyarország alapjait.
A kormányfő arra a kérdésre, igaz-e a Heti Válasz azon információja, hogy vele együtt több kormánytag az Oszkó Péter pénzügyminiszter által korábban irányított Deloitte Magyarország segítségével helyezett el pénzeket külföldi adóparadicsomokban, úgy válaszolt: az közismert tény, hogy a Wallisnak volt Cipruson befektetése. A szigetország európai uniós állam, ahol - bár jóval kevesebbet, de - kell adót fizetni. Megjegyezte: Oszkó Péter nem volt a cégnél vezető pozícióban abban az időszakban, amikor ő miniszterré válása előtt az üzleti életben tevékenykedett.
Arra a felvetésre, nem teszi-e hiteltelenné a kormány politikáját, hogy a miniszterelnök által korábban vezetett vállalatnak is voltak offshore cégei, Bajnai azt mondta: vezetőként az volt a dolga, hogy a legális keretek között a lehető leghatékonyabban működtesse a rá bízott céget. Mint ahogyan most az a dolga, hogy Magyarországot, amit átmenetileg rá bíztak, a lehető leghatékonyabban vigye előre az ország érdekei szerint. Most az a dolga, hogy Magyarország számára a lehető legtöbb hasznot hozza, például az adóparadicsomokban lévő magyar vagyonok adó alá vonásával.
Bajnai szerint talán mindennél jobban hitelesíti a kormány ezzel kapcsolatos szándékát, hogy olyan adótörvényeket terjesztenek a parlament elé, amely az adóparadicsomok ellen soha nem látott keménységgel lép fel és soha nem látott szigorral adóztatja meg az ott lévő magyar vagyonokat.
Bajnai: soha nem látott keménység az adóztatásban
Bajnai Gordon számára a válságkezelő csomag egyes elemei érzelmileg, míg mások szakmailag fájdalmasak, de ezeket is muszáj meglépni ahhoz, hogy tartani lehessen a 3 százalékos költségvetési hiányt, visszatérjen Magyarország iránt a külföldi befektetők bizalma, és újra stabil legyen a forint árfolyama. A kormányfő erről az Kossuth Rádióban beszélt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.