A több mint fél évvel ezelőtt eltűnt 65 éves asszonyt államigazgatási eljárásban kereste a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Kocsis Tünde alezredes, sajtóreferens a Népszabadság online értesülését nem erősítette meg az MTI-nek, közölte viszont, hogy vannak újabb fejlemények az ügyben, amelyeket csütörtök délután sajtótájékoztatón hoznak nyilvánosságra.
Az asszonyt szeptember közepén látták utoljára egy ismeretlen férfival. A Győr megyei rendőr-főkapitányság többször átkutatta a bőnyi állatmenhely környékét, bűncselekményre utaló nyomokat azonban mindeddig nem talált.
Az asszonynak vitái voltak a falubeliekkel, állatmenhelyének engedélyét a hatóság visszavonta, mivel az nem felelt meg a működési feltételeknek. Eltűnését követően többen azt feltételezték, hogy a brit állampolgárságú nő visszament Angliába.
Testvére, Judith Majlath arra gyanakodott, hogy Eva bűncselekmény áldozata lett. Több médiumnak nyilatkozott erről, sőt még azt is elérte, hogy egy brit képviselő az angol parlamentben számon kérje a külügyminisztertől, hogy miért nem lépett fel határozottan a brit állampolgárságú asszony felkutatása érdekében. A rendőrség az államigazgatási eljárásban 1 millió forint jutalmat is felajánlott a nyomravezetőnek.
Megtalálták Eva Rhodes holttestét?
Feltételezhetően a bőnyi állatmenhely tavaly szeptemberben eltűnt vezetőjének, a brit Eva Rhodesnek a földi maradványait találták meg Magyarországon; egy gyanúsítottat elfogtak - írta szerdán a Népszabadság online megbízható forrásra hivatkozva.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.