"Azt látjuk, hogy a korábbi rossz foglalkoztatási- és gazdaságpolitika folytatódik tovább. Bajnai Gordon gazdasági minisztereként már bizonyította alkalmatlanságát, most úgy tűnik miniszterelnökként is meg fogja ezt tenni" - fogalmazott Czomba Sándor. Szerinte idén munkahelymegőrzés címén nyertes pályázó még nem jutott pénzhez. Ráadásul - tette hozzá - a kormányoldal figyelembe sem veszi a Fidesz által benyújtott, a helyzet javítását célzó törvénymódosító javaslatot.
A politikus közölte: a Fidesz a szociális törvényhez nyújtott be módosító javaslatot, amelyet a parlament szakbizottságában a kormányoldal kedden elutasított. A kormányoldal tartózkodott a szavazásnál, ami Czomba szerint jelzi: érzik, hogy szakmailag járható lenne az az út, amit a Fidesz kidolgozott.
A Fidesz azt javasolja, hogy a segély összege maximum akkora legyen, mint a hatórás munkaidőre járó nettó minimálbér. A szociális segély összege most megfelelt a nyolc órás munka után járó minimálbér nettó összegének, ami nem ösztönöz munkára.
Az iskoláztatás ösztönzése érdekében a Fidesz azt javasolta, hogy ha valaki nem járatja tanköteles korú gyermekét iskolába, ne kaphasson segélyt, s ugyanígy ne juthasson hozzá ehhez a juttatáshoz az sem, aki saját portáját nem tartja rendben.
Czomba közölte, a mikro-, kis- és középvállalkozások foglalkoztatását azzal lehetne ösztönözni új dolgozó felvételére, ha ezért cserébe három másik, már foglalkoztatott személy után két évig tíz százalékpontos járulékkedvezményt kapna a vállalkozás. Közölte: ezzel egyaránt lehetne munkahelyeket megtartani és új álláshelyeket teremteni.
A Fidesz 12 százalékos munkanélküliséget orront
A Fidesz szerint a 12 százalékot is meghaladhatja idén a munkanélküliségi ráta, ha a Bajnai-kormány a gazdaságpolitika és a foglalkoztatás területén folytatja a Gyurcsány-kormány által elindított rossz irányt - véli Czomba Sándor, a Fidesz szakpolitikusa.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.