Cservák Csaba, a Független Jogász Fórum (FJF) elnöke keddi közleményében azt írta, a kérdés nemcsak politológiai értelemben bír gyakorlati jelentőséggel, hiszen a médiakuratóriumok esetében előfordulhat, hogy a testületekben azon politikai erők szereznek akár kétharmados többséget, és így totális irányítást, amelyek a mindenkori kormányzat mögött állnak. Ez pedig teljesen ellentétes a jogállamisággal és a jogszabály céljával - olvasható a Független Jogász Fórum közleményében.
Cservák Csaba szerint ebben a kérdésben a fórum egyik tagja már tavaly nyáron az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte valamilyen jogszabálynak, esetlegesen a Házszabálynak rendelkeznie kellene arról, mi a kormánypárt és az ellenzék kategóriák fogalmi ismérve.
A Fidesz kedden tartott sajtótájékoztatót arról, hogy újraosztanák a közmédia kuratóriumi helyeit, mert szerintük az SZDSZ nem ellenzéki párt. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy a hétfői házbizottsági ülésen lezajlott vita után a Fidesz és a KDNP írásban is kérte Szili Katalin házelnöktől a jelölési eljárás megindítását, annak érdekében, hogy ellenzéki delegáltakkal egészüljenek ki a közszolgálati médiumok felügyelő testületei. A Fidesz és a KDNP szerint erre azért van szükség, mert helyre kell állítani a kiegyensúlyozottságot és a törvényességet, ugyanis az MSZP-nek 2008. május 1-je, a koalíció felbomlása óta minden egyes médiakuratóriumban 50 százaléknyi szavazati joga van.
Cser-Palkovics András szerint most viszont újra összeállt a "reménytelenség koalíciója", így - mint mondta - hazugság, hogy az SZDSZ ellenzéki párt lenne.
Répássy Róbert hangsúlyozta: az SZDSZ megszavazta Bajnai Gordont miniszterelnöknek, a bizottságokban megszavazták a minisztereket is, valamint támogatják Bajnai Gordon programját, és erről megállapodást is kötöttek a miniszterelnökkel, ami nyugodtan tekinthető koalíciós szerződésnek. Szerinte tehát a joggal való visszaélés ezek után azt állítani, hogy az SZDSZ ellenzéki párt.
Mint mondta, a hétfői házbizottsági ülésen előzetesen azt javasolták, hogy ne növekedjen a kuratóriumok létszáma, hanem a szocialisták hívják vissza azokat a kurátorokat, akiket a koalíció felbomlása után delegáltak a testületekbe, azonban az MSZP erre nem volt hajlandó.
Ennek a helyzetnek az MSZP a haszonélvezője - jelentette ki a politikus, aki szerint kétszer, némely esetben háromszor annyi kurátori helye van a szocialistáknak, mint a Fidesznek.
Nincs tisztázva a kormánypártiság és az ellenzékiség
Független Jogász Fórum a médiakuratóriumok szempontjából problematikusnak és alkotmányellenesnek tartja, hogy nincs tisztázva a magyar jogban a kormánypárt és az ellenzék fogalma.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.