A 46 éves Cs. Zoltánné 2007-ben több alkalommal is a saját céljaira használt fel különböző összegeket a kézbesítésre rá bízott pénzekből. Az utalványokra aláhamísította a címzettek nevét.
2007. november 27-én például 715 ezer forintot vett át az alsóörsi postán, az összegből 127 ezret kifizetett, a megmaradt 588 ezer forintot azonban nem adta át a balatoni település nyugdíjasainak. Kerékpárját Alsóörs és Balatonalmádi között hagyta, majd Veszprémen át Győrbe, onnét pedig Bécsbe utazott - idézte fel a történteket a bíróság elnöke.
Cs. Zoltánné több napon át tartózkodott az osztrák fővárosban - kezdetben eltűntként keresték, sőt azt sem zárták ki, hogy bűncselekmény áldozata lett -, majd Bécsből Sopronba utazott, ahol egy panzióban őrizetbe vették a rendőrök. Tartózkodási helyéről a lánya értesítette a rendőrséget, ugyanis az asszony Sopronból felhívta telefonon a lányát. Őrizetbe vételekor 81 ezer forintot és 10 eurót találtak nála.
A kézbesítő a Magyar Postának összesen 978 ezer forint kárt okozott, amelyet részben a nyomozás során, majd a bírósági eljárás alatt teljes egészében megtérített.
A bíróság egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és vétsége, valamint egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt vonta felelősségre a volt postásnőt. A csütörtökön meghozott ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész három napi gondolkodási időt kért.
Elítélték a sikkasztó alsóörsi postásnőt
Tíz hónapi, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Veszprém Városi Bíróság azt az alsóörsi postásnőt, aki 2007. november 27-én nem kézbesítette ki a község nyugdíjasainak járandóságát, hanem 588 ezer forinttal eltűnt - közölte Gyenizse Zsolt, a bíróság elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.