A 3-as metró egyik szerelvényén fél hét után néhány perccel ütött ki tűz a Dózsa György úti megállóban. Az első tűzoltósági információk szerint a kocsikat összekötő kábelek gyulladtak ki. A tüzet a járművezető egy utas közreműködésével oltotta el. A baleset a reggeli csúcsforgalomban következett be, a szerelvényről több száz embert kellett kimenekíteni, senki nem sérült meg. A metróforgalom két órán át szünetelt az Árpád híd és a Deák Ferenc tér között, ezalatt pótlóbuszok szállították az utasokat.
A BKV tájékoztatása szerint egy órával a Dózsa György úti eset után, ugyanazon a vonalon, a Ferenciek tere megállónál is füstölt a metró, "ez azonban nem érintette az utasforgalmat".
Arra a kérdésre, hogy a két esemény között lehet-e összefüggés, Kiricsi Karola azt mondta: a társaság még vizsgálja az eseteket.
Hajnali metrótűz: műszaki hiba, nem gyújtogatás
Műszaki hiba okozta a kora reggeli budapesti metrótüzet, a BKV tovább vizsgálja az esetet - mondta Kiricsi Karola, a cég szóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.