Lendvai Ildikó szerint az új kormány összetétele ideális, a "kívülről jött" szakemberek a gazdasági válság kezelését célozzák meg, ugyanakkor szükség volt politikai és igazgatási szakemberekre is, akik a napi kormányzati munkát látják majd el.
Az új kormánynak az MSZP csütörtöki frakcióülése három témában tesz javaslatot. Ennek egyike a munkahelyek megőrzését szolgáló Út a munkához program folytatása, amelynek célja, hogy "a segélyezéstől az értelmes munkavégzés" irányába mozduljanak el a folyamatok.
A frakció ezen kívül javaslatot tesz a kormánynak arra is, hogy az állami szociális támogatások - például a családi pótlék - "oda jussanak, ahol a leginkább szükség van rájuk". Ennek megfelelően fontos az is, hogy a nyugdíjak reálértéke ne csökkenjen.
A szocialista képviselőcsoport javasolja azt is, hogy a "társadalom közösségi szálai erősödjenek", ennek érdekében a közös teherviselésben vegyenek részt a vagyonosabbak is - mondta Lendvai Ildikó. Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy a vállalatok menedzsmentjeinek fizetését is csökkenteni kell abban az esetben, ha a munkavállalóik bérét mérséklik.
Pénteken már nyilvános lesz a Bajnai-program
Az új kormányprogram végleges részletes intézkedési terve minden valószínűség szerint pénteken kerül nyilvánosságra. Előre láthatóan addig a napig Sólyom László köztársasági elnök aláírja a miniszterek kinevezését - mondta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Lendvai Ildikó szocialista pártelnök.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.