A rendőrök könnygázt is bevetettek a téren: a tüntetők korábban megbontották a kordont, amelynek 3-4 elemét kiemelték. A rendőrség megpróbálta visszatenni a kordont, de a 1000-1500 fős tömeg nem engedte őket oda, ezért könnygázzal lefújták őket. Az MTI tudósítója azt jelentette a helyszínről, hogy a Vértanúk tere és a Báthory utca között felállított kordont elvitték a rendőrök, ott most rendőrsorfal áll. A rendőrök felszólították az embereket, hogy hagyják el a területet.
A rendezvény főszervezője, Gonda László egy német rendszámú kisbuszból arra szólította fel az összegyűlteket, hogy maradjanak, mert a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 bejelentett rendezvényt tart. Ennek a felszólításnak sokan engedelmeskedtek és leültek a földre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság(BRFK) azt közölte: a Vértanúk terénél a demonstráló tömeg egy része megtámadta a felállított kordonokat, megkísérelték az áttörni, ezt a helyszínen lévő rendőrök könnygázspray alkalmazásával megakadályozták. A közlemény szerint a Vértanúk terén a BRFK munkatársai felvették a kapcsolatot Gonda Lászlóval. Tájékoztatták a főszervezőt, hogy amennyiben a demonstráció elveszti békés jellegét és tömeges rendbontás történik, a rendőrség feloszlatja a rendezvényt.
A demonstráció szervezői bejelentették, hogy tüntetésüket addig folytatják, amíg nem oszlatják fel a parlamentet. Közölték: végiggondolják azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel elérik, hogy az Országgyűlés feloszlassa önmagát. Bajnai Gordon miniszterelnökké választása kapcsán úgy fogalmaztak, "az MSZP-SZDSZ pártkatonái nem mehetnek szembe a nép akaratával" és az alkotmány szerint a hatalom a népé, ezért alkotmányos jogukkal élve minden nap nyomást gyakorolnak a kormányra és a parlamentre. Véleményük szerint alkotmányellenesen választották meg Bajnait miniszterelnökké, ez csak azért valósulhatott meg, mert "pártkatonák erősen ragaszkodtak a hatalomhoz" és amíg a szocialisták nem távoznak a hatalomból, Magyarország nem lesz független.
Rendbontás miatt kiszorítják a tüntetőket a Vértanúk teréről
Kiszorítja a tüntetőket a rendőrség a Vértanúk teréről, a Nádor utca és a Vécsey utca irányába, a demonstrálókat a rendőrség felszólította, hogy távozzanak a Bajcsy-Zsilinszky út felé.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.