A pártelnök hozzátette: az MDF továbbra is a mihamarabbi előre hozott választásban látja a nemzet jövőjét. "A jelenlegi politikai helyzetből kiindulva azonban tudomásul vesszük, hogy az újjáalakuló MSZP-SZDSZ koalíció másképp döntött, és közösen Bajnai Gordont jelölik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyére" - emeli ki a közleményben.
Az MDF szerint a leendő miniszterelnök által tervezett tűzoltó lépések három hónap alatt kivitelezhetőek, ezért a párt arra kéri Bajnai Gordont, hogy az azonnali döntéseket igénylő intézkedések végrehajtását követően az ország érdekében tegye lehetővé az őszi előre hozott választások megtartását.
Dávid Ibolya szerint ugyanis Bajnai Gordon csak Magyarország jelenével foglalkozik, jövőjével nem, mert semmilyen reformba, szerkezeti változtatásba nem akar belefogni. Hozzáteszi: Bajnai Gordon eddig ismert programja nem az MDF által támogatható program. A konstruktív bizalmatlansági indítvány szavazása során az MDF ezért azt javasolja képviselőinek, hogy a tartózkodást jelző gomb megnyomásával szavazzanak - olvasható a közleményben.
"Tartózkodni fogunk, mert demokrataként, a parlamentáris demokrácia híveként a vitáról nem vonulunk ki, azon részt veszünk; következetes ellenzéki, konzervatív pártként az indítványra nem szavazunk nemmel, hiszen nem kívánjuk hatalomban tartani Gyurcsány Ferencet; az indítványt nem szavazzuk meg, mert Bajnai Gordon miniszterelnökön keresztül sem kívánunk közös politikai felelősséget kialakítani az MSZP-vel és az SZDSZ-szel" - írja a pártelnök.
Az MDF tartózkodni fog
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) tartózkodni fog a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de az MDF-es képviselők bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - tájékoztatta Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.