A bizalmatlansági indítványt várhatóan elfogadja a parlament. Előzetesen csak azt tudni biztosan, hogy az MSZP és az SZDSZ többsége támogatja a kormányfőváltást, a Fidesz és a KDNP elutasítja az egész eljárást, a függetlenné vált MDF-esekről pedig még nem ismert, hogyan viszonyulnak a szavazáshoz.
A Fidesznél és a KDNP-nél délelőtt elnökségi ülésen, illetve az azt követő frakcióülésen döntenek arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt. Az MTI információi szerint valószínűnek tűnik, hogy a Fidesz nem vesz részt a szavazásban, nem nyomnak gombot, így jelzik, hogy távol tartják magukat a miniszterelnök-cserétől.
Az MDF-es, most független képviselők szintén délelőtt egyeztetnek az ügyben, de kérdés, hogy oda hányan mennek el, és mindannyian tartják-e magukat a többségi döntéshez. A távirati iroda úgy tudja, hogy Dávid Ibolya pártelnök elutazott, így nem lesz ott a szavazáson.
Fidesz-KDNP: döntés a mikéntről kedd délelőtt
A Fidesz és a KDNP ma délelőtt dönt arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt, amely alapján Gyurcsány Ferenc helyére Bajnai Gordon kerül a miniszterelnöki posztra. Az MDF esetében elképzelhető, hogy a párt képviselői nem egyformán szavaznak majd.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.