"Van más cég is, aki megépítheti az alagutat, sőt a BKV saját hatáskörében is megteheti ezt. A vállalkozónak a szerződésben foglaltak szerint minden eszközét itt kell hagynia, és szabályszerűen át kell adnia a munkát a következő vállalkozónak, vagy a DBR-nek. A pajzs és egyéb eszközök itt maradnak, és szerződésszegés, illetve - bontás esetén várhatóan hosszú pereskedés kezdődik majd a Bamco és a BKV között" - vázolták ezt a forgatókönyvet.
Vagy új közbeszerzési eljárást ír ki az igazgatóság a hátralévő szakasz befejezésére, ami hozzávetőleg egyéves leállást jelentene az alagútépítésben, de a DBR saját hatáskörben is befejezheti a munkát, "joga van építeni" - tették hozzá. Mint írták, a konzorcium esetleges levonulása mind jogi, mind technikai szempontból rendkívül bonyolult és komplikált helyzetet teremt, de egyáltalán nem lehetetleníti el a metróépítést, illetve nem veszélyezteti az EU-s támogatást sem.
Megerősítették egyben az Index hírportál azon értesülését, hogy a francia tulajdonú Vinci Construction által vezetett, az osztrák Strabagot, illetve a magyar Hídépítőt is magában foglaló Bamco kedden ismét felfüggesztette az alagútépítést és az egyéb, általa végzett munkákat.
"Az ügy előzménye, hogy a konzorcium irreálisan magas, közel 35 milliárd forintos többletkövetelést nyújtott be a DBR-nek, miközben a teljes munkát a szerződés szerint hozzávetőleg 62 milliárd forintért kellene elvégeznie" - írták, hozzátéve, a DBR nem tartja jogosnak a követelést, ezért felszólítja a konzorciumot a munka folytatására, s ha ennek 14 napon belül nem tesz eleget a konzorcium, a DBR "kénytelen lesz felbontani a szerződést". Közölték: a DBR hónapok óta folyamatosan vizsgálja az egyre szaporodó többletköveteléseket, melyekből eddig közel 190-et nyújtott be a konzorcium, ami több mint az összes többi kivitelező által eddig benyújtott követelés összesen.
A közlemény szerint a vitás kérdésekben a BKV és annak DBR Metró Projekt Igazgatósága többször kérte a Vinci vezette Bamco Kkt. vezetőit, hogy ne a fenyegetés és a riadalomkeltés kerüljön előtérbe, hanem a konstruktív tárgyalás, különös tekintettel az érintett több száz magyar dolgozóra.
"A Bamco mindezek ellenére április 14-én ismét leállt a munkával" - írták, megtoldva ezt azzal, hogy a konzorciumban legnagyobb befolyással bíró francia Vinci "más országokban is dolgozott már sajtóhírek szerint hasonló, a zsarolást súroló eszközökkel".
Az Index keddi értesülése szerint a szerződésbontás előtti utolsó szakaszába érkezett a metróvita az alagútfúró Bamco és a BKV között: a kivitelező cég a nap folyamán kelt levelében hivatalosan is felfüggesztette a munkát. Bejelentette, hogy nem mennek tovább a fúrópajzzsal, mert azt olcsóbb és könnyebb a jelenlegi helyéről, a Gellért téri állomásról kiemelni, mint a Duna alól.
A cikk szerint a Bamco ezt azzal indokolta: nem látja biztosítottnak, hogy a megrendelő ki tudja fizetni őt. Ezt arra alapozza, hogy a fővárosi önkormányzatnak nincs még mindig elfogadott költségvetése és az ország hitelminősítése is romlott.
A DBR szerint jogtalan a fúrópajzs-leállás
A munkálatok folytatására szólította fel a Bamco konzorciumot a DBR Metró Projekt Igazgatóság; keddi közleményük szerint jogszerűtlen az újabb leállás, és van forgatókönyvük arra az esetre is, ha a francia kivitelező nem változtat álláspontján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.