Az Alkotmány utcában fel akart szólalni Vona Gábor, a Jobbik elnöke, de a szervezők nem hagyták szóhoz jutni, arra hivatkozva, hogy ez nem pártrendezvény. Vona Gábor miután nem kapott szót, az emelvényhez lépett és azt mondta, a Magyar Gárda elnökeként kíván felszólalni, és elkezdett beszélni. A demonstrálók ekkor hátat fordítottak a színpadnak és az Alkotmány utca - Honvéd utca útvonalon elindultak a Budai Várba, hogy új választások kiírását követeljék Sólyom Lászlótól.
Vona Gábor eközben arról beszélt, hogy egy csődbe vitt ország gazdasági minisztere lett a miniszterelnök és "politikai őslények" kezében van hatalom; akik KISZ-tagok voltak, a jövőben semmilyen közéleti vagy politikai feladatot nem láthatnak el - jelentette ki. Vona Gábor beszédét a vonulók hangos pfujolással fogadták.
A rendezvényen korábban Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő az Alkotmány utcában felszólalva azt mondta, új választást kell kiírni, erre van szüksége az országnak, hogy "egy kordon nélküli országban élhessünk". A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, 1989-ben szabadságot, biztonságos életet akartunk, de ebből "a kordon meg a Gordon valósult meg".
A demonstráció szervezői bejelentették, hogy tovább folytatják, amíg fel nem oszlatják a parlamentet. Közölték: végiggondolják azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel elérik, hogy az Országgyűlés feloszlassa önmagát. Bajnai Gordon miniszterelnökké választásával kapcsolatban úgy fogalmaztak, "az MSZP-SZDSZ pártkatonái nem mehetnek szembe a nép akaratával", és az alkotmány szerint a hatalom a népé, ezért alkotmányos jogukkal élve minden nap nyomást gyakorolnak a kormányra és a parlamentre. Véleményük szerint alkotmányellenesen választották meg Bajnait miniszterelnökké és csak azért valósulhatott meg, mert "pártkatonák erősen ragaszkodtak a hatalomhoz" és amíg a szocialisták nem távoznak a hatalomból, Magyarország nem lesz független.
Sólyomhoz indulnak a tüntetők, Wittner elsütött egy szójátékot
Nem sokkal kedden délután fél 6 előtt berekesztette Alkotmány utcai nagygyűlését a Civil Összefogás Fórum a fővárosban, a tömeg elindult a Köztársasági Elnöki Hivatal felé, az eredeti 5-6 ezer résztvevőből mindössze 1500-an maradtak a rendezvény helyszínén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.