A szokásos kivonulásról ugyan még nem született hivatalos döntés, de szinte biztos, hogy a Fidesz és a KDNP felhagy a parlamenti kivonulással, ha Bajnai Gordon lesz a miniszterelnök - írja a lap megbízható forrásra hivatkozva.
"Nem lehet automatikusan alkalmazni a kivonulást Bajnai Gordonnal szemben is, ez túlzás lenne", "nem Bajnai Gordon mondta az őszödi beszédet" - fogalmaztak fideszes politikusok a Népszabadságnak. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusai pedig azt közölték: nyilvánvaló, hogy nem lesz kivonulás.
A Népszabadság úgy értesült: egyelőre nem döntött a Fidesz és a KDNP arról, hogy részt vesz-e kedden a konstruktív bizalmatlanságról szóló parlamenti szavazáson. A lapnak Répássy Róbert frakcióigazgató azt mondta: erről a frakció kedden alakítja ki álláspontját.
A Fidesz és a KDNP felhagy a parlamenti kivonulással
Szinte biztos, hogy a Fidesz és a KDNP is felhagy a parlamenti kivonulással Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt - tudta meg a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.