A találkozón az államfő - a Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint - felhívta Szabó Máté figyelmét, hogy csak a másik három - az általános ombudsmannal egyenrangú - országgyűlési biztossal együttműködve hatékony a jogvédelem. Szabó korábban azt hangoztatta, hogy a négy különálló országgyűlési biztost Európában magyar hóbortnak tartják, ehelyett egységes ombudsmani intézménnyel lehetne az alapjogok védelmét biztosítani.
A tájékoztatás szerint Sólyom László ugyanakkor azt is kifejtette az ombudsmannak, hogy "megütközést kiváltó megnyilvánulásai veszélyeztetik az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalmat", de reményét fejezte ki, hogy a biztos jogvédő tevékenysége megerősíti a munkája iránti bizalmat.
Szabó Máté hivatala a köztársasági elnök szavaira reagálva közölte: a megbeszélést Szabó Máté ombudsman megszívlelendőnek és tanulságosnak tekinti.
A köztársasági elnök azt követően kezdeményezett találkozót az állampolgári jogok országgyűlési biztosával, hogy az ombudsman a Figyelőnetnek adott interjúban azt mondta, hogy egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal folytatott beszélgetéséből "kirajzolódott a kimondhatatlan: a "cigánybűnözés" profilja". Az ombudsman "cigánybűnözéssel" kapcsolatban tett kijelentése miatt tucatnyi civil és jogvédő szervezet tiltakozott , s többen lemondásra is felszólították. Erről bővebben itt olvashat.
Szabó Máté az interjú megjelenését követően visszavonta a "cigánybűnözésről" szóló kijelentéseit, de kijelentette: csak akkor mond le, ha olyan szervezetek szólítják erre fel, amelyeket az alkotmány erre feljogosít. A szerdai találkozó után kiadott tájékoztatás szerint a köztársasági elnök értékelte, hogy az általános ombudsman fontos kérdésekben indított vizsgálatot, és megállapításai sok visszásságot tártak fel.
Sólyom helyretette Szabó Mátét
Szabó Máté megütközést kiváltó megnyilvánulásai veszélyeztetik az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalmat - szögezte le Sólyom László köztársasági elnök szerdán, amikor hivatalában fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosát. Az államelnök nyilatkozatában Szabó Máté egyetlen ombudsmani hivatalra vonatkozó elképzeléseit sem támogatta.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.