A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium épületéből távozó Draskovics Tibor arra az újságírói felvetésre, hogy az SZDSZ egyik feltétele állítólag az volt, hogy az igazságügyet és a rendészetet másnak kellene vezetnie, úgy reagált: "majd ha valaki nekem elmondja, hogy ő mit gondol, akkor én majd elmondom neki, hogy én erről mit gondolok". Kifejtette: többek között arról beszéltek Bajnai Gordonnal, hogyan kell továbbvinni azt a programot, amelyet a közbiztonság megerősítése érdekében elindított az igazságügyi és rendészeti tárca. Hozzátette: áttekintették azokat a nagy kodifikációs feladatokat is, amelyek a minisztérium előtt állnak.
Megerősítették továbbá, hogy a tárca által kidolgozott korrupcióellenes javaslatcsomagot, amelyet a kormány szerdán első olvasatban jóváhagyott, az új kormány is központi elemnek fogja tekinteni - jegyezte meg. Az igazságügyi tárca vezetője után Bajnai Gordon Gyenesei István önkormányzati minisztert fogadta. A gazdasági tárca épületéhez megérkező Gyenesei István arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök-jelölt jelezte-e neki, hogy számítana a munkájára, a sportnyelvet idézve azt mondta: "szerva ott". "A labdamenetnek a végét még nem látjuk" - mondta később, amikor kijött a minisztériumból.
A megbeszélés után az újságírókkal azt közölte, hogy egy válságkezelő programról volt szó, amely nyilván az önkormányzati ágazatot is érinti majd. Arról, hogy marad-e önkormányzati miniszter, nem volt szó - jegyezte meg. Úgy fogalmazott: "a feladatok fontosak, nem az a kérdés, ki végzi, én vagy más, a lényeg az, hogy működjenek az önkormányzatok". Eredetileg Göncz Kinga külügyminiszter és a tárca államtitkára, Horváthné Fekszi Márta is szerdán folytatott volna megbeszélést Bajnai Gordonnal, de az MTI külügyi forrásból úgy értesült, hogy a megbeszélést a miniszterelnök-jelölt elfoglaltsága miatt elhalasztották.
Gyenesei Bajnainál: "a labdamenet végét még nem látjuk"
Személyi kérdésekről nem volt szó, a beszélgetés szakmai jellegű volt - így értékelte újságíróknak Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Bajnai Gordon kormányfőjelölttel folytatott szerdai megbeszélését.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.