A közlemény szerint várhatóan a napokban kötik meg a szerződést a nyertes céggel a járműtelep megépítésére. A 4-es metró kelenföldi járműtelepének építése hamarosan megkezdődik az Andor utca, az Etele tér és a Borszéki utca által határolt több mint 6 hektáros területen.
Az építmények összessége meghaladja majd a 10 ezer négyzetmétert. A tervezett kivitelezési idő 107 hét, azaz 2011. tavaszára készülhet el a teljes járműtelep, de a járműtároló csarnok várhatóan már 2010. végén helyet adhat a Lengyelországból folyamatosan érkező szerelvényeknek - áll a közleményben. A 4-es metró vonalára érkező Alstom metrókocsikat várhatóan 2010 végéig szállítja le a gyártó.
12 milliárd forintba kerül a 4-es metró járműtelepe
Mintegy 12 milliárd forintból építi meg a közbeszerzési eljárás nyertese, a Swietelsky Magyarország Kft. a 4-es metró kelenföldi járműtelepét - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.