Mint a közleményükben írták, erre azért van szükség, mert az utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság következtében jelentősen megnőtt az avar-, parlag-, nádas- és erdőtüzek száma. Figyelmeztettek, hogy az erdőkben a tűzrakóhelyeken is tilos tüzet gyújtani, illetve ugyanez vonatkozik a közút és vasút menti fásításokra, továbbá a parlag- és gazégetésre is.
A vágástéri hulladék égetése az erdőben a megelőző tűzvédelmi előírások betartása mellett a tilalom időszakában is végezhető - tették hozzá.
A szaktárca közleményében arra kérték a közúton és vasúton utazókat, hogy égő cigarettacsikket ne dobjanak ki a járművek ablakán, mert a kiszáradt árokparton, vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdőket és mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek. A tilalom feloldásáról a fokozott tűzveszély elmúltával intézkedik a minisztérium.
Tűzgyújtási tilalom az erdőkben
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az ország erdeiben és a határuktól számított 200 méteren belüli területeken - tájékoztatta a szaktárca kedden az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.