A Marketing Centrum március 26. és 31. között készült vizsgálata során 1011, országszerte véletlenszerűen kiválasztott felnőtt válaszolt a kérdésekre. A felmérés szerint a megkérdezettek 17 százaléka sajnálja, 36 százaléka közömbösen, 41 százaléka pedig örömmel fogadta Gyurcsány távozását. A vizsgálat szerint a miniszterelnök lemondása és az új kormányfő keresése körüli hercehurca felébresztette a közvéleményt: februárhoz képest 5 százalékkal csökkent a bizonytalanok száma, és jelentősen - 41-ről 52 százalékra - nőtt azoknak az aránya, akik biztosra ígérték részvételüket a parlamenti választáson. A változások nyertese a Fidesz: februárhoz képest az ellenzéki párt szavazótábora 7 százalékkal növekedett.
Az elmúlt 6 hónapot az elbizonytalanodás jellemezte. 2008 augusztusában a magyarok 75 százaléka tudta megnevezni kedvenc pártját, idén februárra ez a szám 60 százalékra csökkent. Most viszont fordulat történt: a Marketing Centrum március utolsó napjaiban készített felmérése szerint 65 százalékra emelkedett a pártot választani tudók aránya. A közvélemény élénkülését jelzi az is, hogy a februári 41 százalékos mélypont után március végén már a megkérdezettek 52 százaléka mondta, hogy biztosan részt venne egy "most vasárnapi" parlamenti választáson.
Ma a pártválasztók körében az MSZP 25 százalékával szemben a Fidesz 61 százalékos listás eredményre számíthatna. Ez az eredmény a magyar választási rendszerben stabil kétharmados Fidesz-többséget eredményezne. Figyelemre méltónak tartják azt is, hogy folytatódik a Jobbik erősödése: a párt március végén a pártválasztók körében elérte az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Az adatok az jelzik, hogy Bokros Lajos jelölése egyelőre nem javított a jelenleg 4 százalékon álló MDF esélyein, és az SZDSZ 3 százalékos támogatottsága sem változott,
Az új helyzetben a megkérdezettek 57 százaléka szerint minél előbb előre hozott választást kellene tartani. Ezt támogatja a Fidesz szimpatizánsainak négyötöde, és minden ötödik MSZP-szavazó is. Ezzel szemben csak 26 százalék ért egyet azzal, hogy 2010-ig egy új miniszterelnök kezelje a válságot. Az előre hozott választás népszerűségében annak is komoly szerepe van, hogy az 54 százalékos többség szerint a közvélemény egy új miniszterelnöktől sem fogadná el könnyebben a megszorításokat, mint Gyurcsány Ferenctől. Kisebbségben vannak azok, akik úgy vélik, hogy egy új kormányfő inkább el tudja majd fogadtatni a válságkezelés miatt szükséges megszorításokat.
A Marketing Centrum azt írta, hogy a Fidesz kiugróan magas népszerűsége sokak szerint azzal magyarázható, hogy az ellenzéki párt nem beszél megszorításokról. Az adatok azonban mást mutatnak. Ma a megkérdezettek 70 százaléka gondolja, hogy hatalomra kerülve a Fidesz is megszorító intézkedéseket vezetne be. Ez az álláspont a Fideszt támogatók között is többségben van. Egy esetleges Fidesz-kormány mindössze a megkérdezettek 18 százaléka szerint kezelné fájdalommentesen a válságot.
Az új miniszterelnök várható intézkedéseivel kapcsolatban a felmérés azt tanúsítja, hogy a felnőtt magyarok 73 százaléka elfogadhatónak érzi az állami kiadások csökkentését, ha erre a válság kezelése, illetve a gazdasági növekedés gyorsítása érdekében kerül sor. Ezzel a véleménnyel a Fidesz támogatóinak 70 százaléka is egyetért.
Marketing Centrum: hatvan százalék felett áll a Fidesz
A pártválasztók körében a Fidesz 61 százalékon áll, míg az MSZP 25-ön. A legnagyobb ellenzéki párt népszerűsége februárhoz képest hét százalékkal nőtt - állapította meg a Marketing Centrum felmérése.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.