Krausz Tamás emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc bejelentette a kongresszuson, hogy az MSZP polgári párt. De - mint mondta - polgári pártból már van néhány a Parlamentben. "Én a szocialista pártba léptem be, tehát tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc kiléptette belőlem az MSZP-t" - mondta Krausz Tamás. Hangsúlyozta, hogy a Baloldali Tömörüléssel, amelynek eddig az alelnöke volt, megmarad a kapcsolata, nincs jelentősége, hogy van-e tisztsége, vagy nincs.
"Én a baloldalnak vagyok elkötelezve, nem szervezeti struktúrának, ügyekben gondolkoztam eddig és ez után is ezt teszem" - fogalmazott Krausz Tamás.
A történész a Népszabadságban kedden megjelent Good bye MSZP! című írásában jelentette be, hogy kilépett az MSZP-ből, lépést azzal indokolta, hogy az MSZP a nagytőke nyomása alatt elveszítette szociális arculatát.
Krausz Tamás a cikkben azt írta: ha az MSZP egy újabb, kizárólag a tőkeérdekeket szem előtt tartó antiszociális "csomag" elfogadását menedzselné, az saját eredeti hitvallásának végső lejáratását jelentené. A szerző szerint ezt a feladatot ráadásul már nem is egy szocialista kormány valósítaná meg, de annak minden következménye a szocialista pártra hullana vissza.
A történész kritikaként fogalmazza meg, hogy az MSZP-nek máig nincs világosan felrajzolt elméleti, kulturális, gazdasági-szociális és politikai horizontja, perspektívája. Mint írja, a pártvezetés legalább kötelezővé tehette volna a pártot üzleti kapcsolataira használó kétes figurák számára, hogy alapot hozzanak létre a szocialista kultúra fejlesztésére, az antifasiszta harc számára, a romák és általában az elszegényedett társadalmi rétegek szenvedésének enyhítésére.
Az MSZP egy polgári centrumpárt, amely a köztársaság értékeit sem tudja következetesen megvédeni; hazánkban az újfasiszta politikai és félkatonai csoportok legálisan tevékenykednek nyilas és hitlerista propagandatézisek jegyében, az ügyészségek és a bíróságok közvetlen asszisztálásával - véli Krausz Tamás.
Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök-pártelnökről szólva a történész azt írja, hogy a politikus ígéretével szemben a szocialista párt nem hogy balra tartott, hanem egyenesen polgári centrumpárttá vált. Hozzáteszi: a pártban a személyi hatalmi ambíciók felülkerekedtek a tények reális számbavételén és józan mérlegelésén. "Semmi nem számított, csak a személyi hatalom menedzselése és fenntartása bármi áron" - fogalmaz Krausz Tamás.
Szerinte Gyurcsány Ferenc ahelyett, hogy a kongresszusi határozatokban lefektetett széles társadalmi bázisra támaszkodó "baloldali néppárt" megteremtésébe fogott volna, a "magyar Blair" szerepében tetszelegve, a politikát áthelyezte a PR területére.
"A meggyőződéses antifasiszta és a személyes kapcsolataiban korrekt miniszterelnök a politikában impresszionistának és rögtönzőnek bizonyult, hiányában volt az önátformálás képességének, s végső soron beleragadt egy neoliberális értelmiségi csoport értékrendjébe" - fogalmaz a történész.
Krausz Tamás emlékeztet, hogy az MSZP minden felmérés szerint elveszítette hagyományos szavazótáborának, társadalmi hátterének igen jelentős részét, s még arra sem bizonyult alkalmasnak, hogy a szélsőjobboldalt jogi és politikai eszközökkel megregulázza. Végleg bebizonyosodott, hogy az MSZP szervezetileg csaknem megszűnt létezni a társadalomban - szögezi le az írás.
Gyurcsány Ferenc beismerte, ilyen fokú népszerűségvesztéssel már nem képes a válság előtti szellemben készült újabb antiszociális, megszorító csomagot végrehajtani, ezzel azonban megnyitja a kaput a jobboldali fordulat előtt - véli a történész.
Szerinte most a nagytőke, a banktőke valamely képviselői közvetlenül vehetik át a kormányhatalmat vagy az előre hozott választások útján a "nacionalista-rasszista, tekintélyuralmi allűrökkel kokettáló, minden értelmes alternatíva hiányában lévő és ezért bűnbakokat kereső, gyűlöletpropagandát folytató Orbán vezette Fidesz kezébe" kerülhet a hatalom.
Az MSZP vezetése és a kongresszusi küldöttek nagy többsége mindehhez asszisztált - szögezi le Krausz Tamás.
Krausz Tamás kilépett az MSZP-ből
Kilépett az MSZP-ből Krausz Tamás, a Baloldali Tömörülés egyik alapítója. Ezt a történész maga erősítette meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.