A súlyos összecsapás vasárnapra virradó éjszaka történt a csongrádi megyeszékhely belvárosában, a turisták és helyiek által is közkedvelt korzón, a Kárász utcán. Az eddigi információk szerint egy 19 éves szegedi fiatal keveredett szóváltásba egy 28 éves vasvári és egy 22 éves szegedi lakossal, majd a vita verekedésig fajult.
Ezt látva a 19 éves fiatalember segítségére sietett két, a közelben tartózkodó társa is, így a két huszonéves alul maradt az összecsapásban a túlerővel szemben. Az őket ért ütlegek miatt mindketten eszméletüket vesztették, egyiküket a mentők súlyos, míg a másik fiatalt könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
A helyszínre irányított járőrök a másik három fiatalembert előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként. A verekedés pontos okának, valamint körülményeinek tisztázása a további nyomozás részét képezi.
Tömegverekedés a szegedi sétálóutcán: két eszméletlen sérült
Ketten is eszméletlen állapotba kerültek, egyikük súlyosan sérült meg, amikor öt ember verekedett össze Szeged központjában - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.