Az MTI úgy tudja, a szocialisták már a múlt heti frakcióüléseken összegyűjtötték a szükséges 78 aláírást; a leköszönő miniszterelnöké nincs köztük. A határozati javaslat szövege lényegében egy mondatból áll, amely tartalmazza, hogy a szocialista frakció konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújt be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen, utódjának pedig Bajnai Gordont nevezi meg - tudta meg az MTI.
Konstruktív bizalmatlansági indítványt a képviselők egyötöde kezdeményezhet, amelyet az Országgyűlésnek a benyújtástól számított harmadik nap után, de nyolc napon belül tárgyalnia kell. A szocialisták a vasárnapi kongresszuson támogatták Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségét, ahogyan a vasárnap estig ülésező SZDSZ országos tanács is, így nincs akadálya, hogy ezzel a módszerrel cseréljen kormányfőt az MSZP.
A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterből akkor lesz kormányfő, ha az Országgyűlés egyszerű többséggel - várhatóan április 14-én - megszavazza a konstruktív bizalmatlansági indítványt. A házbizottság csütörtöki ülésén a frakciók egyeztetnek az indítványról.
Szili Katalin a múlt héten nyilatkozott arról, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány lebonyolításáról még egyeztetniük kell a frakcióknak, mert nincs róla részletes szabályozás, miután ilyen a rendszerváltás óta nem fordult elő. Példaként említette az új kormányfőjelölt felszólalási lehetőségét, illetve azt, hogy időkeretben tárgyalják-e, vagy legyen-e egyáltalán vita róla a plenáris ülésen, vagy csak szavazzanak.
A konstruktív bizalmatlansági indítvány formája határozati javaslat. Ennek előkészítését nem kell megelőznie bizottsági tárgyalásnak, és nem lehet hozzá módosító indítványt benyújtani. Ha időkeretet határoz meg a Ház, akkor a parlamenti vita minimum tíz órán át tart. Konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtásakor nem kell újra szavazni a kormányprogramról.
Kedden nyújtják be a bizalmatlansági indítványt
Az MSZP kedden nyújtja be az Országgyűléshez a konstruktív bizalmatlansági indítványt - tudta meg szocialista forrásból az MTI hétfőn kora délután.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.