A Fidesz azonban semmilyen együttműködésre, tárgyalásra nem volt hajlandó, a közös ellenzéki megoldáskeresésnek még a lehetőségét is elutasította - írta a közleményben. Hozzátette: ha Orbán Viktornak lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy támogassa az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványát, akkor az ellenzék választhatott volna egy valódi szakértőt a válságkezeléshez. "Bajnai Gordont tehát Orbán Viktornak köszönhetjük" - írta.
Herényi Károly azt közölte, hogy az MDF az előre hozott választást tartja a legjobb és legtisztességesebb megoldásnak, de miután ehhez az SZDSZ nem volt hajlandó csatlakozni, az ellenzéknek kellett volna közös miniszterelnököt keresnie.
Szerinte "a Fidesz elutasító politikájával és demagógiájával egyetlen dolgot ért el: az MSZP újra magához édesgette az előre hozott választástól rettegő liberálisokat, majd kínkeservesen felkutatták közös jelöltjüket". "Orbán Viktor magára hagyta Magyarországot, éppen akkor, amikor a legnagyobb bajba került" - írta az MDF-es politikus.
Herényi: "Bajnait Orbánnak köszönhetjük"
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint nem Bajnai Gordonnak hívnák Magyarország következő miniszterelnökét, ha a Fidesz együttműködött volna az MDF-fel, és kihasználja, hogy az Országgyűlésben az ellenzék van többségben - írta hétfőn közleményében Herényi Károly MDF-es politikus, független parlamenti képviselő.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.