Vona Gábor, a párt elnöke az összegyűlt mintegy 300 ember előtt elmondta, hogy most az ország sorsáról van szó; "kit érdekel, hogy ki a jobbikos, kit érdekel, hogy ki a fideszes, mert össze kell fogni, el kell menni egymás tüntetéseire". Mint mondta, a Fidesz valójában nem akar előrehozott választásokat, mert fél a kormányzástól, inkább kivár.
Az előrehozott választások fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc nem bukott meg, hanem Bajnai Gordon személyében megalapítja harmadik kormányát. A miniszterelnök-jelöltről Vona Gábor azt mondta: Bajnai Gordon egyszer már volt válságkezelő az egykor baromfifeldolgozással foglalkozó Hajdú-Bétnél; "sokan meghaltak, öngyilkosok lettek és még többen földönfutókká váltak akkor".
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy egy palesztin konferencián vett részt, ahol találkozott a Hamasz és a Hezbollah szervezetekhez tartozó "remek harcosokkal", akiktől sok bátorítást kapott arra vonatkozólag, hogy a békesség nem az, amit ránk akarnak kényszeríteni, hanem az a békesség, ami az igazságosságon alapul. Beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzeti vagyont - akár a kisajátítás eszközével - vissza kell szerezni, és a privatizációs szerződéseket felül kell vizsgálni.
A XII. kerületben tartott tüntetés helyszínét a rendőrség kordonokkal lezárta, a környező utcákban is rendőrök várakoztak. A tüntetők egy része libatollat szórt a kordonon belülre, és többször azt skandálták, "Hazaáruló, gyilkos libatolvaj!" és "Fegyverbe, fegyverbe".
A Jobbik házhoz ment
Összefogásra szólították fel a jobboldali pártokat a szónokok a Jobbik Magyarországért Mozgalom tüntetésén, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt otthona elé szerveztek csütörtökön este Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.