"A bűnt üldözni kell, aki elkövette, annak bűnhődnie kell érte, de azzal nem jutunk közelebb a megoldáshoz, ha megpróbáljuk a bűnt etnicizálni, azt mondani, hogy ez csak azért van, mert a cigányok vérében van a bűnözés" - áll a hetilap pénteken megjelenő számában. A szakember szerint Tatárszentgyörgyön egyértelmű, hogy "megpróbálták elmismásolni a dolgot, tudniillik véletlenül, ennyire összehangoltan hibát hibára halmozni nem lehet".
Havas Gábor a cigány életformák egyikeként ír a "szerző-mozgó" életformáról, amelyből kinőtt egy másik változat, amelyet "akár bűnöző életformának is" lehet nevezni. A szociológus szerint ez hasonló ahhoz, ahogy Amerikában részben kelet-európai szegény bevándorló zsidókból, részben Olaszország legszegényebb déli részeiből bevándorolt olaszokból létrejöttek a különböző rokoni szálakkal erősen átszőtt gengszter bandák.
"Az ő viselt dolgaikról azonban soha senkinek nem jut eszébe azt mondani, hogy olasz vagy zsidó bűnözés" - hangsúlyozta Havas Gábor, aki szerint a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt apa és fia, illetve az Olaszliszkán megölt tanár vagy a Veszprémben leszúrt kézilabdás esetei között "elfogadhatatlan akár csak sugallni is valamiféle oksági összefüggést, ez a kollektív bűnösség alkalmazása". "Mintha az az apa és az a gyerek, akit olyan kíméletlenül megöltek Tatárszentgyörgyön felelős lenne Szögi Lajos és Marian Cozma haláláért, csak azért, mert azokat a gyilkosságokat cigányok követték el" - fogalmazott a kutató.
Havas Gábor szerint a rendőrséget áthatja a cigányellenes szellem. Sokkal nagyobb valószínűséggel igazoltatnak romákat, mint nem romákat, viszont semmivel sem eredményesebben. Továbbá volt néhány kirívóan súlyos, de ugyanakkor megalapozatlan ítélet, például amikor gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek valakit, és aztán kiderült, hogy ártatlan. Egy ügyben pedig a cigányember az erdőből ellopott egy szekér fát, amiért három évet kapott, ugyanakkor a sokmilliárdos olajszőkítési perben az elsőrendű vádlott másfél évet, a többiek pedig felfüggesztettet.
Fokozatosan szalonképessé válnak gondolatok, tettek, amelyek nem voltak eddig szalonképesek. Eddig is volt cigányozás, de volt egy határ, amit senki nem lépett át - nyilatkozta Havas Gábor, aki szerint "a politika az összes szörnyű ügyben, az összes hírhedt konfliktusban a lehető legrosszabb szerepet játszotta, a politika legsúlyosabb felelőssége, és ez végképp nem cigányprobléma, hogy nem próbált semmit kezdeni a magyarországi mélyszegénység problémájával".
Havas: "Ne próbáljuk a bűnt etnicizálni"
A bűnt üldözni kell, de nem megoldás azt állítani, hogy a bűn a cigányok vérében van - nyilatkozta Havas Gábor szociológus az Élet és Irodalomnak adott interjúban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.