Mesterházy Attila arra a kérdésre, hogy a keddihez hasonló hangulatú volt-e az elnökség ülése közölte: "teljesen nyugodt hangvételű ülés volt, két témát beszéltünk végig: az európai parlamenti kampánnyal kapcsolatban, illetőleg a kongresszus technikai előkészítésével kapcsolatban kellett elnökségi döntéseket hozni".
A Népszabadság Online és a Hírszerző keddi beszámolója szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök élesen kritizálta Szekeres Imre elnökhelyettest, akit "gyenge emberi minőségűnek" nevezett az MSZP megyei elnökeinek és tisztségviselőinek tanácskozásán. Gyurcsány közölte: nem szeretné, ha Szekeres lenne MSZP vezetője, mert emberi minősége erre nem teszi alkalmassá.
Mesterházy Attila, aki a kongresszus ügyrendi bizottságát is vezeti, nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy személyi kérdések nem merültek fel. Hozzátette: az MSZP vezető tisztségviselői abban állapodtak meg, hogy nyílt jelölési folyamatban során választják ki a pártelnök-jelölteket. Az alelnök elmondta, hogy a párt alapszervezeteiben a napokban tartanak taggyűléseket, azokon bárki bárkit jelölhet az alapszabály szerint.
Arra a kérdésre, hogy Kiss Péter alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Szekeres Imre elnökhelyettes is jelölt-e, Mesterházy Attila azt mondta, mindenki csak akkor tekinthető hivatalos jelöltnek, ha a kongresszusi jelölőbizottság előtt elvállalja a jelölést. A jelölőbizottságot Lendvai Ildikó vezeti.
Egy másik kérdésre, miszerint az-e a céljuk, hogy a vasárnapi kongresszusra csak egy jelölt legyen, a politikus úgy válaszolt, hogy nem feltétlenül ez a cél, de a legszerencsésebb az volna, ha egy konszenzusos jelöltet sikerülne találni, ez szolgálná a legjobban a párt érdekét.
Lamperth Mónika elnökhelyettes az elnökség üléséről távozóban újságíróknak azt mondta, három erős jelölt, Kiss Péter, Lendvai Ildikó és Szekeres Imre lesz a kongresszuson. Beszámolt arról is, azt javasolják a párt választmányának, hogy vasárnap 13 órára hívja össze az MSZP legfelső döntéshozó testületének ülését.
A politikus közölte: a párt európai parlamenti választási kampánya húsvét után indul. Az MSZP választmánya csütörtök délután tart ülést, amelyen meghallgatja Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet, és összehívja az MSZP vasárnapi kongresszusát, ahol pártelnököt is választanak.
MSZP: "három erős pártelnökjelölt lesz"
Teljesen nyugodt hangulatú volt az MSZP országos elnökségének ülése - mondta Mesterházy Attila, a párt alelnöke Budapesten újságíróknak szerdán. Lamperth Mónika elnökhelyettes szerint három erős pártelnökjelölt lesz.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.