Bakonyi Tibor, a főváros többségi tulajdonában álló cég vezetője elmondta, hogy ilyen mérőkészülékek egyelőre nincsenek Magyarországon, de mivel jogszabály kötelezi őket ezek biztosítására, rövidesen megkezdik a beszerzésüket. Közölte: e készülékek ára mintegy 50 ezer forint, azaz ötször többe kerülnek, mint a hagyományos mérőórák. Mint jelezte, a "speciális belső működésű" készülék típusát már kiválasztották. Tájékoztatása szerint kártyás mérőórát júliustól mások mellett a jogszabályban meghatározott, szociálisan rászorulók körébe tartozók (például idősek, járadékosok) igényelhetnek.
Bakonyi Tibor elmondta azt is, hogy az önkormányzatokkal várhatóan külön-külön megállapodásokat kötnek majd a támogatandó személyek kártyáinak feltöltéséről. (Hasonló rendszer már működik az elektromos szolgáltatóknál, ott az önkormányzatok havonta egy meghatározott összeget töltenek fel a kártyára, így biztosítanak a rászorulóknak - általában hátralékosoknak - minimális áramfogyasztást.)
A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a gáztörvény értelmében júliustól az eddigi közüzemi szolgáltatás úgynevezett egyetemes szolgáltatássá alakul. Mint mondta, ez a fogyasztókat érdemben alig érinti: a gázt ugyanúgy kapják, ahogy korábban, ám a későbbiekben egy új szerződést köthetnek a szolgáltatójukkal.
Kitért arra, hogy az új rendszer a szolgáltatók számára ír elő kötelezettségeket, így például a szolgáltatási területükön kötelező ellátást kell biztosítaniuk mindenkinek. Koncz László vezérigazgató-helyettes azt közölte, hogy júliustól negyedévente határozzák majd meg az árakat; az ennek alapjául szolgáló "árképzési képletet" egy április végén megjelenő rendelet rögzíti majd. Hozzátette: a változások miatt nem éri kár a fogyasztókat.
Bakonyi Tibor arra is felhívta a figyelmet: nem igazak azok az állítások, amelyeket versenytársuk szórólapokon híresztel, és amelyek szerint megszűnik a szolgáltatás, és ezért azonnal "menjenek át hozzájuk".
Szalayné Bíró Zsuzsanna jogügyi osztályvezető azt hangoztatta, hogy a cég továbbra is rugalmas és fogyasztóbarát üzletpolitikát kíván folytatni, ezért a hátralékosokkal mindig nyitottak a megegyezésre, így például a részletfizetés biztosítására.
Az MTI azon kérdésére, hogyan készülnek arra a helyzetre, ha az új kormány valóban megszünteti a gázártámogatás rendszerét, Koncz László azt mondta: várhatóan nőni fog a hátralékosok száma. Arra is rámutatott ugyanakkor: ma még nem lehet tudni, hogyan alakul a gáz ára július 1-jétől. Mint hozzátette, ha csak a világpiaci olajárakat és a gázárak eddigi kilenc hónapos követési idejét néznék, akkor elvileg csökkenie kellene a gázárnak, ám a forint-dollár árfolyam is hatással van ennek alakulására.
Júliustól jönnek a kártyás gázórák
Júliustól jelennek meg a Fővárosi Gázművek Zrt. szolgáltatási területén az úgynevezett előre fizetős kártyás mérőórák - mondta a cég vezérigazgatója az MTI kérdésére szerdán újságíróknak egy háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.