Négy évvel ezelőtt a katolikusok és az evangélikusok, idén márciusban, legutóbbi zsinati ülésükön pedig a reformátusok döntöttek úgy, hogy maga az egyház kezdeményezi múltja megismerését és értékelését. Korábban többször hivatkoztak arra, hogy ez az egyház belső dolga, illetve hogy az állambiztonsági iratok jó része megsemmisült, ezért a feltárás bizonytalan eredménnyel járna.
Az egyházi vezetők azt is rossz néven vették, hogy különféle, ismert és ismeretlen eredetű ügynöklisták nyomán az egyházakat erkölcsileg elmarasztalták, míg az ellenük irányuló retorziót elrendelő és végrehajtó politikusok, illetve rendőrtisztek továbbra is szereplői a politikai életnek. Valóban furcsa volt, hogy egy, az állambiztonsági szervek által esetleg hosszú évek munkájával megtört lelkész megvetésre számíthat, miközben az állambiztonság pártállami irányításának egyik vezetője, Tóth András a demokratikus Magyarország nemzetbiztonságát felügyelte államtitkári minőségben.
De az is figyelemre méltó, hogy a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének titkára ennek az évtizednek a közepén az a Péter-Bartha Gábor volt, aki 1989 előtt éppen az egyházak elleni osztály tisztjeként dolgozott a BM III/III-as főcsoportfőnökségén.
A cikket teljes egészében megtalálja a legfrissebb HVG-ben.
Egyházi ügynökmúlt-feltárás: lassan, de belátják
Mindhárom nagy keresztény egyház – a katolikus, a református és az evangélikus – belátta: szembe kell néznie 1945 utáni történetével.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.