A nyomozóhatóság az ügyben elrendelt feljelentéskiegészítés adataiból kétséget kizáróan megállapította, hogy csődbűntett miatt nem indítható eljárás - írta a lap. A cikk szerint azért nem, mert a hitelezőinek több százmillióval, egyes hírek szerint kétmilliárd forinttal tartozó Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezetek Zrt. felszámolását a bíróság még nem rendelte el, holott azt az elmúlt hónapokban többen is kezdeményezték.
Az eljárást kezdeményezők közül több kisvállalkozás tönkrement, van, amelyiket már fel is számolták - írta a lap, hozzátéve: többen már kilátásba helyezték a híd erőszakos lezárását, sőt, akár a bontását is. A károsultakat képviselő ügyvéd panaszt nyújt be a vámőrség nyomozást elutasító határozata ellen az ügyészségre.
Nem nyomoznak a Megyeri híd ügyében; hídbontással fenyegetőznek
A rendőrség után a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsoksága is elutasította a Megyeri híd építőinek csődbűntett miatt tett feljelentését, így a vámőrség sem folytat nyomozást az alvállalkozóinak több százmillió forinttal tartozó Ganz Acél ellen - írta keddi számában a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.