"Illegitim az a kormány, amely nem választói felhatalmazáson alapul" - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Majd hozzátette: választói felhatalmazással kell létrehozni kormányt, mert csak választói felhatalmazással lehet erős kormányt létrehozni.
Navracsics Tibor egy új szocialista kormány megalakulásával kapcsolatban hétfőn a közszolgálati televízió Az Este című műsorában azt mondta: Bajnai Gordonnal szemben elvi kifogása van a Fidesznek, s ez a kifogás mindenkivel szemben fennállna, aki elfoglalja a miniszterelnöki széket. Ennek oka - magyarázta Navracsics Tibor -, hogy egy előre hozott választáson a választópolgárok szavazata adna legitimitást az új kormánynak.
Ugyancsak hétfőn Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke, országgyűlési képviselő az Országgyűlésben napirend előtt azt mondta: a kormányfőjelölés módja jogilag ugyan nem, de politikailag és morálisan illegitim.
Szijjártó Péter a múlt héten beszélt arról, hogy szánalmas színjáték az, amit az MSZP és az SZDSZ csinál az új kormányfő megválasztása körül. Akkor azt mondta: amit az MSZP és az SZDSZ csinál, annak nyomán maximum "egy politikai mutyik, háttéralkuk, paktumok keretében létrejövő illegitim, gyenge, átmeneti és Magyarországnak káros kormány" alakulhat. Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint Magyarországnak erős kormányra van szüksége, ez pedig csak választásokon születhet.
A Fidesz szóvivője szintén a múlt héten, azt követően, hogy Orbán Viktor pártelnök találkozott Surányi Györggyel, a szocialisták egyik korábbi miniszterelnök-jelöltjével, már kifejtette: a Fidesz elvi és általános álláspontja, hogy új kormány, új programmal csak új választások nyomán születhet. Hozzátette: a magyar embereknek nem lenne lehetőségük Surányi Györgyről és programjáról szavazni, így csak egy illegitim, ingatag, átmeneti kormány tudna létrejönni.
Fidesz: választások nélkül illegitim lesz a kormány
A Fidesz szerint ha országgyűlési választások nélkül alakul meg egy új kormány, akkor az - a választói felhatalmazás hiánya miatt - illegitim kormánynak tekinthető.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.