Ujhelyi István, az MSZP alelnöke arra az újságírói kérdésre, mely szerint nem olyan biztos Gyurcsány Ferenc pártelnök távozása, és ez a frakcióülésen is felmerült, azt mondta: sok mindenre választ fog adni a következő néhány nap. Hozzátette: most már a frakcióban és a pártvezetésben is Bajnai Gordon programjáról tárgyalnak.
Az MTI információi szerint Gyurcsány Ferenc a frakcióülésen azt mondta, többek között azért mondott le az MSZP elnöki posztjáról, mert úgy érezte, hogy szervezkednek ellen. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy akik a kormányzásban támaszai voltak, még azok sem álltak ki mellette a hétvégén.
A kormányfő szerint egyedül Vadai Ágnes elnökségi tag, államtitkár támogatta őt. Gyurcsány Ferenc erről azért beszélt, mert a frakcióülésen többen magyarázatot kértek, mi is történt a hétvégén, miért kellett lemondania. A szombati történesekről hosszas vita alakult ki az ülésen.
Gyurcsány visszatérhet
Az MSZP hétfői frakcióülésén voltak olyan vélemények, hogy Gyurcsány Ferencnek meg kellene fontolnia, valóban távozik-e az MSZP elnöki posztjáról - tudta meg az MTI szocialista politikusoktól a képviselőcsoport zárt ülése után. A hvg.hu úgy tudja, Gyurcsány újra indulna a pártelnöki posztért
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.