Megérkezésekor Bokros Lajos nem válaszolt az MTI kérdésére, hogy az MSZP támogatása esetén elvállalná-e a miniszterelnökséget. Az SZDSZ pénteken jelentette be, hogy Bokros Lajost szeretnék miniszterelnök-jelöltnek. Sajtóinformációk szerint Bokros Lajos nem vállalja a jelölést.
A Bokros kormányfőjelöltségét firtató kérdésre Dávid Ibolya sem válaszolt. A pártelnök az MSZP szombat délelőtti elnökségi ülésén történtekről kiszivárgott híreket sem kívánta érkezésekor kommentálni.
Az egyik dunai rendezvényhajón megrendezett kampánynyitón a tervek szerint a pártelnök, valamint Bokros Lajos és Habsburg György is beszédet mond majd.
Ez a kampány a remény kampánya lesz - mondta Herényi Károly, az MDF országgyűlési képviselője a párt európai parlamenti választási kampányának megnyitásaként.
Ez a kampány utat mutat, hogy miként lehet ebből a reménytelen helyzetből az országnak és egész Európának "kikecmeregnie" - mondta Herényi Károly. Az MDF EP-listáján lévő jelöltek garanciát jelentenek arra, hogy a megoldáshoz szükséges tudás és tapasztalat rendelkezésre áll
Az MDF európai parlamenti listáját Bokros Lajos vezeti, őt kilencen követik: Habsburg György, Kerék-Bárczy Szabolcs, Joó Szabolcs, Dávid Ibolya, Járai Zoltán, Pusztai Erzsébet, Nagy Tamás, Farkas Péter és Kemény Attila.
Bokros Lajos európai parlamenti listavezetői pozíciója igen megosztotta a pártot, és a frakciót is, mely Csáky András március 16-i kilépésével, meg is szűnt. Csáky András azzal indokolta kilépését, hogy szerinte az EP-lista elfogadásával az MDF feladta politikai hitvallását, és végleg szakított azzal a társadalmi bázissal, amelyre megalakulásakor támaszkodott.
Az MDF megkezdte az EP-kampányt, de Bokros nem beszél
Szombaton délben megkezdődött az MDF európai parlamenti (EP) választások kampánynyitó rendezvénye, Dávid Ibolya pártelnök és Bokros Lajos EP-jelölt érkezésükkor nem nyilatkoztak az újságíróknak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.