A szabad demokraták elnöke megjegyezte: a kialakult helyzetet is meg fogják oldani. Habár annak még nem látszik a vége, de a megoldás véleménye szerint Magyarország erősségét fogja bizonyítani.
A rendszerváltást és az Ellenzéki Kerekasztal működését Fodor Gábor az elmúlt két évtized legnagyszerűbb pillanataiként jellemezte. Megjegyezte, az igaz, hogy sok mai vita is onnan eredeztethető, de a piacgazdaság és a demokrácia akkor jött létre Magyarországon. Az Ellenzéki Kerekasztal egyik legnagyobb érdemeként azt emelte ki, hogy az ellenzék egységesen tudott fellépni a pártállammal szemben. A húsz évvel ezelőtti és a jelenlegi helyzetet összehasonlítva azt mondta, volt közös jövőkép: demokráciát és korlátok nélküli szabad választásokat akartak. Hozzátette: ma ez a jövőkép széttöredezettebbnek látszik.
A rendezvényen felszólalt Bozóki András történész is, aki azt mondta, hogy húsz évvel ezelőtt az ellenzék stratégiája nem a hatalomban való részvétel elérésére irányult, hanem az első szabad választásokig vezető út megtalálása volt. Megjegyezte, hogy a rendszerváltozás idején azért nem alakult ki forradalmi helyzet Magyarországon, mert sem az ellenzék, sem az állampárt nem akarta megismételni 1956-ot.
Bozóki András úgy fogalmazott: a szabadság vágya mellé felsorakozott az erőszakmentesség is, az ellenzéknek sem szándéka, sem lehetősége nem volt arra, hogy radikalizálja a tömegeket. Ezt követően az egykori Ellenzéki Kerekasztal mintájára Mink András történész vezetésével a pulpituson elhelyezett asztalhoz ült a jelenleg az MSZP padsoraiban helyet foglaló Mécs Imre, az egykori MDF-es Kónya Imre és a két jelenleg is szabad demokrata képviselő, Magyar Bálint és Pető Iván.
Fodor: a felfokozott izgalom természetes egy demokráciában
A felfokozott izgalom egy ilyen helyzetben, amikor a miniszterelnök távozik és hamarosan egy új kerül a helyére, természetes egy demokráciában - mondta az Ellenzéki Kerekasztal 20. születésnapi rendezvényén a fővárosi Erzsébet téri Gödör Klubban Fodor Gábor.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.