Nagy Andor, a környezetvédelmi bizottság fideszes alelnöke egy 500 milliárd forintos alapra, Zöld Széchenyi-tervre tett javaslatot, amelyben uniós források és a szén-dioxid-kibocsátásból származó bevételek szerepelnének. Egy "zöld hitelintézetet" is létre lehetne hozni, amely környezetvédelmi beruházásokat finanszírozna. Tarthatatlannak nevezte a kormány által elfogadott energiastratégiát, amely azon alapul, hogy mindig jóban leszünk az oroszokkal. Szerinte csökkenteni kell az egyoldalú energiafüggőséget, és ez nem oroszellenesség.
Matolcsy György, az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere azt mondta, hogy Magyarországnak az Európai Uniónál ambiciózusabb célt kell kitűznie, és 2020-ig a megújuló energiaforrások arányát 20 százalék helyett 25 százalékra kell emelni. Szintén 25 százalék lenne a szénhidrogén, leginkább a kőolaj aránya, 50 százalék pedig az atom- és szélenergia aránya. A gazdaságfejlesztésnek négy célját nevezte meg: a növekedést, a foglalkoztatás növelését, az életminőség emelését és a demográfia fordulatot. Komolyan gondolják, és meg is fogják valósítani, hogy 10 év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek - mondta. Az energiapolitikának hat célt kell szolgálnia: csökkenteni az energiaigényt, erősíteni az energiafüggetlenséget, mérsékelni a szén-dioxid-kibocsátást, decentralizálni az energiapolitikát, növelni a jövőt szolgáló energiaforrások arányát és szolgálni a gazdasági egyensúlyt.
Fidesz: válságkezelésről nem tudni, zöldstratégia van
Zöld Széchenyi-tervet, zöld beruházásokat finanszírozó hitelintézetet és az egyoldalú energiafüggőség csökkentését javasolták a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját bemutató szombati konferencián.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.